Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Terrorgyanús iszlamistákat fogott a német rendőrség

2017.07.26. 18:13

Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek szerdán három szélsőséges iszlamistát a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban – írja az MTI.  Lorenz Caffier tartományi belügyminiszter közölte, hogy az intézkedéssel egy "konkrét veszélyhelyzetet" hárítottak el és sikeres csapást mértek az iszlamista terrorizmusra. 

Az akció a Rostock térségében fekvő Boldebuck és Güstrow városaiban zajlott terrorelhárító alakulatok részvételével, akik több helyszínen házkutatást is tartottak, az NDR regionális közszolgálati médiatársaság információ szerint robbanószert kerestek. A beszámoló szerint Boldebuckban a helyiek azt mondták, a hatósági rajtaütés előtt hangos zajra és fényvillanásokra riadtak álmukból.

 A szövetségi legfőbb ügyészség az eljárás érdekeire hivatkozva csak az akció tényét erősítette meg, és közölte, hogy az eljárást állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítése miatt indították. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy egyes értesülések szerint a legfőbb ügyészség több napja indította az eljárást, és a rendőrség megfigyelte a gyanúsítottakat. Őrizetbe vételüket azért határozták el, mert kedd este "szokatlan aktivitást" tapasztaltak.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője, Holger Münch a napokban egy lapinterjúban azt mondta, hogy már 690 terrorveszélyes iszlamista szerepel a német hatóságok nyilvántartásaiban. Ez új történelmi csúcs, és jelentős emelkedés a tavaly év végi 549-hez képest.