Rehabilitációs központnak álcázott ukrán kényszertábort lepleztek le
Az ukrán hatóságok 87 embert szabadítottak ki az ország keleti felében lévő Dnyipropetrovszk megyében szenvedélybetegségekről leszoktatónak hirdetett, de valójában kényszermunkatáborokként működtetett egészségügyi rehabilitációs központokból - közölte a rendőrség.
A rendőrség és az ügyészség munkatársai kilenc létesítményt kutattak át. Az állítólagos rehabilitációs központok vezetői drog-, alkohol-, illetve dohányzásfüggéstől való megszabadulást ígértek a "pácienseknek". Több esetben szülők fizették ki felnőtt korú gyerekeik ellátását a központban.
A bentlakókat családi házakban helyezték el, ahol kis szobákban 6-10 ember aludt emeletes ágyakon. Az első hónapokban nem engedték ki őket még a ház udvarára sem, elvették tőlük mobiltelefonjaikat és irataikat.
A fogvatartottak sem gyógyszeres, sem terápiás kezelést nem kaptak. Egész napjukat Biblia-olvasással, imádkozással és szentbeszédek meghallgatásával kellett tölteniük. Azután, hogy egy "pácienst" az "elöljárója" gyógyultnak minősített, kiengedték a házon kívülre dolgozni. A rabságban tartott férfiakkal nehéz fizikai munkákat végeztettek, javarészt építkezéseken dolgoztatták őket.
A rendőrség emberkereskedelem gyanújával indított eljárást a központok működtetői ellen, amiért Ukrajnában 3-8 év közötti börtönbüntetés szabható ki. Ezen felül még vizsgálják, hogy jogtalan fogva tartásért is vád alá helyezhetik-e az elkövetőket. A kiszabadítottak már mind hazatérhettek otthonaikba. A hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy megállapítsák a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók személyazonosságát.