Elvezényli a kínai-bhutáni határról a katonákat India és Kína kormánya, ezzel enyhítve a két ázsiai nagyhatalom közötti július óta tartó feszültségeket. A Himalájában található Doklam fennsíkon már több mint másfél hónapja elég feszült volt a hangulat, ami egymással birkózó és egymást kövekkel dobáló határőröknél, a hatás két oldalán tartott hadgyakorlatoknál és a két kormány mérges üzengetésénél megállt, de komoly konfliktussal fenyegetett a térségben.
A tényleges határvita valójában Kína és Bhután között zajlott, amikor utóbbi ország azzal vádolta Kínát, hogy a határ bhutáni oldalán kezdett el építeni egy utat, Kína viszont úgy gondolta, hogy az út még az ő részéhez tartozik. Bhután régóta India szövetségese, így a közeli indiai határról több katona és határőr kezdett a kérdéses határszakaszon járőrözni és gyakorlatozni. A konfliktus történetéről itt írtunk részletesebben.
Egy kopár himalájai fennsík miatt ugrott össze a két legnépesebb ország
Hetek óta feszült a helyzet Kína és India között, sokan már egy 55 évvel ezelőtti véres háborút emlegetnek fel. Szürreális kakaskodásba torkollt a fegyvertelen katonák egymásnak feszülése.
A két ország viszont a héten Kínában tartandó BRICS kongresszus előtt, amelyen Hszi Csin-ping és Naredna Modi is részt vesznek, a két fél úgy döntött, hogy inkább oldják a feszültséget és diplomáciai úton rendezik a kérdést. Ettől még a CNN által megkérdezett szakértők szerint még fenn áll a veszélye annak, hogy a két ország között kiújul a konfliktus és újra kínai és indiai katonák fognak szembe nézni egymással a határ két oldalán.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
3 perce
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
43 perce
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
1 órája
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
2 órája
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
46 perce
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
4 órája
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
5 órája
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
6 órája
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
4 órája
- Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
20 perce
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
9 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
10 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
13 órája
- Külföld
Könnygázzal és vízágyúval oszlatták a monarchia visszaállításáért tüntető tömeget Nepálban
55 perce
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21