Egy grafikus terrorista háborúja az Iszlám Állammal

Nem én vagyok az egyetlen, aki zavarban van a Hezbollah nevű síita szervezettel kapcsolatban. Igaz, én szemtől szemben ültem egy harcosukkal Libanonban, és fügét majszolva lepleztem a zavarom. De nem volt füge a keze ügyében például Donald Trumpnak, hogy elbabrálhasson vele, amikor alig egy hónapja Libanonban egy sajtótájékoztatón dicsérte a közel-keleti ország kormányának Hezbollah elleni fellépését. A beszéd alatt megfagyott a levegő. A síita katonai-politikai szervezet ugyanis történetesen benne van a libanoni kormányban.

Miközben a Hezbollahot tartják felelősnek egy sor amerikai és izraeli célpont elleni terrortámadásért, az EU is csak félig tette terrorlistára őket: a szervezet katonai szárnya feketelistás lett, a politikai viszont elfogadott. Miközben e két szárny egyáltalán nem választható szét, és ezt az EU-hivatalnokok is tudják.

Azonban a fenti információk sem vérteztek fel engem a Hezbollahhal való személyes találkozásra. De a részletek előtt néhány szó arról, hogy miként kerültem a rettegett szervezet közelébe.

Terrorista a terrorista ellen

Libanonba azért utaztam el, hogy beszámolhassak egy olyan országról, amelyben négymillió állampolgár mellett további kétmillió menekült lakik. Azaz minden harmadik ember menekült. Vezetőm az információgyűjtés közben vetette fel, hogy foglalkozzak a Hezbollahhal is. Hogy kerül a képbe a vitatott muzulmán politikai-katonai szervezet? „Már évek óta harcolnak az Iszlám Állam és az an-Núszra Front ellen. Azzal, hogy visszaszorítják a terroristákat, megállítják a menekültek beáramlását is. Az an-Núszra kiűzésével pedig több ezer harcos és a családja ment vissza Szíriába” – adott magyarázatot tolmácsom, Ali.

Vezetőmmel már egy órája bolyongtunk Baalbek külvárosának keskeny utcáin, a telefonon kapott információk alapján kérdezgetve az irányt a járókelőktől. „Itt nincsenek utcanevek” – próbálta megőrizni szakmai tekintélyét Ali, miután sokadszorra tolattunk vissza a sikátorokban. Végül egy nagy ház előtt parkoltunk le. Az épületen nem voltak lőrések, géppuskafészkek vagy álcaháló, hanem úgy nézett ki, mint a település módosabb lakójának családi háza, erkéllyel, emelettel és tágas szobákkal.

A szobában pedig várt minket a harcos: Fadel, a harmincas, vékony, mosolygós, szakállas srác, akit inkább a számítógép mögé képzelnék, mint a harcmezőre. Mint később kiderült, megérzésem tökéletes volt, de előbb elborítottak a zavarba ejtő részletek.

Valóban a Hezbollah katonája vagy?

Kérdésemmel nem is lepleztem, hogy símaszkban megjelenő vagy legalábbis fanatikus tekintetű interjúalanyra számítottam.

„Igen. A csapatomban én vagyok a felelős a rakétákért. Minden egységben több különböző fegyverre specializálódott katona harcol együtt. Van géppuskás, harckocsis, mesterlövész, engem meg az ágyúkra, rakétákra képeztek ki.”

Valaki nem mond igazat

A keleti ízlés szerint berendezett, girlandos bútorokkal és csempével borított szobában ülő férfiról azonban nehezen tudtam elképzelni a vad öldöklést, úgyhogy a biztonság kedvéért megkérdeztem: és milyen sűrűn hívnak be?

„Ahogy szorítjuk ki a Daest (az Iszlám Állam közel-keleti elnevezése), úgy egyre gyakrabban. – Fadel tétován az interjút megszervező tolmácsomra nézett, majd amikor az bólintott, folytatta.

Holnap indulok a következő hadműveletre.

„Arszal régióban kezdődik ostrom a Daes ellen. A szír–libanoni határon még mindig a fennhatóságuk alatt van egy terület. Ez titkos, ne írd meg, csak ha már elkezdődött.” (A beszélgetés másnapján valóban bejelentették az arszali régió ostromát.)

Az interjú azonban nemcsak az én elképzeléseimet rendezte át, hanem a nagypolitikai képletet is. A világ felé a libanoni kormány ugyanis azt kommunikálja: bár elnézik az országukban működő mozgalomnak, hogy saját katonaságot tartson fenn, sőt, az is oké, hogy a milíciát nemzetközi konfliktusban is beveti, de együttműködés nincs velük. És ugyanígy nincs egyeztetés Szíriában az Aszad-rezsim hadseregével sem. Szóval a kormány tiszta, továbbra is érkezhetnek az amerikai katonai segélyek.

A helyzet a lövészárkok magasságából nézve azonban egész máshogy fest.

A taktika szerint mindig a Hezbollah harcol az első vonalban, és utánunk jön a libanoni hadsereg.

"Mi foglaljuk vissza a területet, ők pedig tartják azt” – magyarázta a fényes melegítős, pólós, papucsos srác a harcmodorukat. „A harcosaink két oldalról támadják az Iszlám Államot. Mi délről jövünk, egy másik sereg pedig északról közelít.”

Északról, Szíria felől? – kerekedett el a szemem. „Igen, vannak alakulataink Szíriában. Bekerítjük az Daest, mögöttünk pedig délről jön a libanoni, északról meg a szír hadsereg.”

Az köztudott, hogy az Irán által támogatott és kiképzett Hezbollah az Aszad-rezsim oldalán harcol, de a libanoni kormány tagadja, hogy hivatalosan egyeztetne akár a szír hadsereggel, akár a Hezbollahhal. Interjúalanyom elbeszélése alapján azonban nagyon is szorosnak tűnt az együttműködés. De miért kell ennyire a síita milícia a két ország hivatalos hadseregének?

„Fejlettebb fegyvereink vannak, jobbak a katonáink. A libanoni hadseregben pár hónapos kiképzéssel mennek a frontra a katonák, mi pedig évtizedek óta vívjuk a háborúkat. Amíg a libanoni hadsereg 10-15 katonát veszít, addig mi kettőt-hármat.” 

A szomszéd hegyre jártak harcolni

Az alaposabb kiképzésről tanúskodott a férfi karrierje is: még 13 éves korában csatlakozott a szervezet ifjúsági szárnyához, követve öt fiútestvérét. Mindez a környéken egyébként természetes dolognak számít, Baalbek ugyanis a Hezbollah fővárosa. „Az apám is tag, és a városban öt emberből kettő a szervezet katonája – vázolta fel előttem a helyzetet. – De nem mindenki tag. A nagybátyám például a libanoni seregben szolgál.”

Fadel évente egyszer jár kiképzésre, ahogy minden más tag is. „Ha nincs háború, akkor hadgyakorlatokon veszünk részt, ha háború van, akkor meg a harctér a kiképzőterep” – nevetett, elfeledtetve velem, hogy nem valami FPS-ről beszélgetünk, hanem halálos küzdelemről.

„Én öt éve harcolok a Daes és az an-Núszra ellen. Hogy miért? Amikor bejöttek az országba, egyértelmű volt, hogy rabszolgaság lesz a sorsunk, vagy felvesszük a harcot. Inkább a harcmezőn haljunk meg, mint a börtönükben.” A propagandaízű szólamoknak csak az vette el az élét, amikor kimutatott az ablakon: „Látod azokat a hegyeket? Ott voltak a harcosaik. Hallottuk, mit tesznek az emberekkel Szíriában és Irakban. Nem volt más választásunk, mint harcolni.”

Kimentünk a ház elé. A város feletti dombok lankás hullámokká olvadtak össze az alkonyatban. „Innen is látni lehetett a Núszra-harcosokat. Nehéz küzdelem volt. Az utolsó ütközet hat napig tartott. A területen nem voltak fák, házak, civilek, csak a két tábor. Olyan háború volt, mint a régi időkben. Láttuk egymást, és éjjel-nappal folyt a harc.”

Hazajártál esténként, vagy kinn sátoroztatok?

„A terepen voltam, de nem verhettünk sátrat, mert azt rögtön kiszúrják a mesterlövészek. A földön aludtunk, éjjel-nappal hallottuk a robbanásokat.”

Mennyire veszélyes ellenfelek a dzsihadisták?

A Daes-harcos nem a fegyvere miatt veszélyes, hanem mert nem adja meg magát.

„A katonák általában visszavonulnak, ha túlerőbe kerül az ellenség. A Daes viszont akkor is ott marad a rejtekhelyén, ha tízszer annyian támadnak rá. Aztán lelő engem, meg egy társamat, és maga is meghal. De nem érdekli, mert úgy tudja, hogy már másnap a mennyországban lesz, finom ételeket eszik és szüzekkel hál. Ilyenek a Daes-katonák: szörnyű életet élnek, a földön alszanak, alig esznek, de nem zavarja őket, mert a földi nyomorúságot becserélnék a mennyországra” – nevetgélt Fadel, ami meglepő volt, hiszen ő maga is egy vallási alapon szerveződő milíciát szolgált.

„Aztán az utolsó ütközetben sikerült kiszorítanunk az an-Núszrát a város határából. Megadták magukat, és a harcosaik a családjukkal együtt szabadon elmehettek Idlibbe. Mi nem rendezünk öldöklést, csak azt akartuk, hogy takarodjanak el az országunkból. Utána mi is hazamentünk” – fejezte be a hadművelet történetét.

Olaszországból Szíriába

Ezen a ponton jött a következő fordulat. Csak reflexből kérdeztem vissza, hogy mennyi ideig pihennek a következő bevetés előtt. „A helyzettől függ. Normális esetben havi egy-két hetet szolgálunk, a maradék időben dolgozunk.”

Ház körüli munkákra gondoltam, amivel az ember levezeti az öldöklés stresszét, de mint kiderült, a Hezbollah máshogy működik. „A legtöbben valamilyen kétkezi munkát is végeznek, általában az építőiparban dolgoznak. De az egyik bátyám orvos, én pedig számítógépes grafikus vagyok.” Foglalkozása csak az elhangzottak után volt meglepő, mert kinézetre pont ilyesmit képzeltem róla.

„Az an-Núszra és a Daes megjelenése óta abbahagytam a munkát. Azóta rendszeresek lettek a bevetések, én pedig nem mondhatom a megrendelőnek, hogy bocs, azért kések, mert a harctéren vagyok” – magyarázta, bár nekem az jutott eszembe, hogy ez amúgy milyen remek kifogás csúszás esetére. És miből él a háború idején? – kérdeztem. „A katonák havi 900-1500 dollár (230-380 ezer forint) zsoldot kapnak. Erre jön még a kiegészítés. A kéthetes szíriai harcért kétszáz dollár (50 ezer forint) extra pénz jár.”

„Ha béke lesz Szíriában, akkor újra sokat dolgozom. Szíriából rengeteg megbízás jön majd” – rögtönzött üzleti tervet Fadel. Majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megemlítette, hogy szívesen dolgozik külföldön. „Olaszországban tanultam. Ösztöndíjjal voltam ott három évig, de amúgy jártam Budapesten is. Gyönyörű város, hogy is hívják a folyót? Igen, Duna.”

„Nem, azt nem tudták az egyetemen, hogy Hezbollah-tag vagyok, mert Európában terrorszervezetnek tartják. Pedig nem öröm, hogy harcolnom kell. Én is élnék úgy, mint az európaiak, akik szabadon járkálhatnak, és azzal foglalkozhatnak, amivel csak szeretnének. De ha itt ilyen a helyzet, meg kell védenem az országomat.”

Az érzékeny helyzetben jobbnak láttam nem firtatni, hogy míg a szír határnál a védelem, úgy Izraelnél mégis inkább a támadás jellemző a Hezbollahra. De a füge amúgy is elfogyott a tálból, vacsorára pedig hosszas unszolás ellenére sem akartunk maradni. „Akkor fogadd el ezt ajándékba” – nyújtott át egy diót Fadel. „A város feletti hegyekből hoztam. Az ostromnál a fa alatt táboroztunk, és heverészés közben vettem észre, hogy különleges, mert nem két, hanem három részből áll.” Már a hegyi utakon zötyögő autóban gondolkodtam, hogy mi lehet az értelme a furcsa ajándéknak. Talán hogy Libanonban az egyszerű dolgok is összetettebbek, mint máshol.

Interjúalanyunk nevét a kérésére megváltoztattuk.