Olivér
5 °C
8 °C

106 éves asszonyt deportálnának Svédországból

2017.09.01. 19:59 Módosítva: 2017-09-01 20:03:51

Bibikhal Uzbek 2015-ben, 105 évesen menekült családjával Afganisztánból Svédországba, júniusban azonban elutasították a menedékkérelmüket, így mindannyiuknak el kellene hagyni az országot. Az ügy egyelőre azonban még nem ért véget, az asszony családja ugyanis fellebbezett az ügyben, Uzbek ugyanis szerintük biztosan nem élné túl a hazautat – írja az Al Jazeera.

Százhat éves, nem lát, nem tud beszélni és járni és nagyon beteg. Nem értem miért utasítanák el.

– mondta az asszony unokája, a család pedig azt is hozzátette, hogy a nő állapota júniusban, a kérelmük elutasításakor romlott meg ennyire, akkor kapott ugyanis agyvérzést és azóta nem tud beszélni. Szerintük semmi esélye nincs annak, hogy a nő túléljen egy esetleges hazautat.

106évesnénitbaszogatnak.PNG
Fotó: Al Jazeera

A svéd menekültügyi hivatal is megszólalt az ügyben, akik elmondták, a kora nem játszott szerepet az elutasításában. Elismerték, hogy az ügyben a deportálás mellett döntöttek, valamint azt is megerősítették, hogy fellebbeztek a döntés ellen. Úgy fogalmaztak, többet nem mondhatnak erről, de annyi biztos, hogy az idős kor önmagában nem ad okot a menedékjog megállapítására.

Az is kiderült egyébként, hogy a hivatal szerint az Afganisztán északi részén fekvő Kunduz elég biztonságos ahhoz, hogy vissza lehessen térni oda, a család szerint azonban ez nincs így. Úgy vélik, az országban háború dúl, a talibán és az Iszlám Állam is problémákat jelent és idén is rengetegen haltak meg, ezért nem értik, miért akarják, hogy visszamenjenek oda.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?