Clinton: Én kampányoltam, Trump meg reality show-t folytatott

2017.09.06. 14:44 Módosítva: 2017.09.06. 15:03

Hillary Clinton volt demokrata elnökjelölt új, What happened (Mi történt) című könyvében írta le meglátásait a tavalyi elnökválasztási kampányról, és arra is kitért, szerinte mi vezethetett a vereségéhez Donald Trump ellen.

Ez lesz Clinton eddigi harmadik könyve, ami csak jövő kedden jelenik meg, de a CNN már előre szerzett egy példányt egy floridai könyvkereskedéstől. A CNN szerint a hangvétel a harciastól a békülekényig váltakozik a 494 oldalas könyvben.

Visszanéz a kampányra

Clinton a könyvében hosszasan elemzi a kampányt. Állítása szerint veresége után hónapokat töltött különböző tanulmányok, beszámolók és cikkek átolvasásával. „Azt hiszem, nem mértem fel, milyen hamar változott meg a környezet" – írta. Úgy gondolja, hogy ő egy hagyományos elnökjelölti kampányt folytatott, gondosan kidolgozott elképzelésekkel, és alkuk árán megkötött szövetségekkel, miközben

Trump egy reality show-t csinált, ami szakszerűen és megállás nélkül szította az amerikaiak dühét és ellenérzéseit.

A volt demokrata elnökjelölt egy sor magyarázattal szolgál arra, hogy mi történt a kampány alatt, és a saját meglátása szerint miért veszített. Egyes folyamatok szerinte rajta kívül álltak, de van, amiben nem tagadja, hogy hibázott. „Okolhatjátok az adatokat, az üzenetet, bármit – de én voltam a jelölt. Ez az én kampányom volt, az én döntéseim" – írta. A könyvben elismeri, hogy rosszul nézett ki, hogy fizetett beszédeket adott Wall Street-i bankoknak a válság után. A külügyminiszterként magánszerveren folytatott levelezését pedig újból ostobaságnak nevezte.

Viszont miközben elismeri, hogy egy sor tényező, köztük a saját hibái is gondot okoztak, az utolsó hetet tartja igazán vízválasztónak. „Comey levele mindent felforgatott" – írta. A bírálatból pedig jócskán kijut James Comey-nak, a „meggondolatlan FBI-igazgatónak", aki 11 nappal a választás előtt bejelentette, hogy újranyitották a vizsgálatot a külügyminiszterként magánszerveren folytatott levelezésének ügyében. Azonban rajta kívül is kitér azokra, akik kétségbe vonták a kampányát, mint Joe Biden alelnök, vagy előválasztási riválisa, Bernie Sanders vermonti szenátor, aki Clinton szerint szintén felelős a történtekért.

Az oroszokra is kitért

A könyv közepén Clinton részletesen ír Oroszország beavatkozásáról a választásokba, nyíltan azon tűnödve, hogy vajon megváltoztatta volna-e a helyzetet, ha Barack Obama keményebben reagál nyilvánosan. Azt pedig sajnálja, hogy nem nézhet szembe elnökként Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Azt írta, meg akarta mutatni Putyinnak, hogy hiábavalóak az erőfeszítései a választás befolyásolására és egy neki kedvező báb beültetésére a Fehér Házba.

Azt is ostorozza, ahogy a média az emailügyét kezelte, a New York Timest pedig külön is kiemelte. Azt sem érti, hogy first ladyként, szenátorként és külügyminiszterként, valamint kétszeres elnökjelöltként végzett munkája ellenére miért volt rossz a megítélése. „Miért irányul felém ekkora düh? Komolyan kérdezem, mert elképzelésem sincs" – teszi fel a kérdést, mielőtt arra jut, hogy:

Szerintem részben azért, mert nő vagyok.

Az utolsó nap

Clinton részletesen leírja az elnökválasztási kampány utolsó 24 óráját. Az eufórikus, katarzisszerű kampányzárótól, a választási eredményekkel együtt érkező bizonytalanságig és végül a bukás pillanatáig.

A körülötte lévőkről is nyíltan ír, elmeséli, hogyan ölelte át Barack Obama a kampány utolsó napján, és súgta a fülébe, hogy

Menni fog. Nagyon büszke vagyok rád.

A választás napján férje szivarról szivarra gyújtott az idegességtől, Hillary pedig ledőlt egy rövid alvásra. Amikor felébredt, látta, hogy megfagyott körülötte a levegő. Akkor érkeztek meg az első eredmények.

A sokkszerű eredmény után Obama bíztatta, hogy minél előbb hívja fel telefonon Donald Trumpot. „Kétséget kizáróan az életem egyik legfurcsább eseménye volt az a hívás" – írja. „Gratuláltam Trumpnak, és felajánlottam, hogy mindent megteszek, hogy zavartalan legyen az átmenet" – írja. „Mindez furcsán szokványosan zajlott, mint amikor felhívod a szomszédot, hogy sajnos nem tudsz elmenni a grillpartyra" – írta, hozzátéve, hogy az egész nagyon rövid volt, de alig bírt megszólalni az egész sokkhatástól.

Kiáll a házassága mellett

A könyvben a magánéleti vonal is hosszasan előkerül, közte a kapcsolata az anyjával, a lányával, Chelsea-vel, és persze főként férjével, Bill Clinton exelnökkel. A házasságukról azt írta, hogy sokkal több boldog napjuk volt együtt, mint bosszankodással teli.

Mivel nincs Hillary Clinton memoár Bill Clinton és a Lewinsky-botrány nélkül, ezt a kérdést sem kerüli ki a könyv. Hillary elmeséli, hogy a legelkeseredettebb, legfájdalmasabb pillanatokban mindig feltette magának a kérdést, hogy még mindig szereti-e a férjét és együtt tud-e maradni vele úgy, hogy közben nem válik teljesen más emberré. „A válaszom erre mindig az igen volt" – szögezi le. Ezzel is próbálja cáfolni azokat a 2016-os kampány alatt újból előkerült vádakat, hogy ez csak egy politikai látszatházasság már.

A jövővel kapcsolatban bizakodóan ír, a hatalmas elnökjelölti bukás ellenére sem akar visszavonulni a közélettől:

Rengetegen kívánták, hogy tűnjek el. De még mindig itt vagyok.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek

Peking már csak egy csésze teát kér.

4 perce

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.

február 8., 14:36

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.

február 8., 12:05

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

A polgári áldozatok többsége külföldi volt.

február 8., 17:59

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.

február 8., 16:36

  • Külföld
Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában

Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában

Mosdókba szereltek fel kamerákat, az igazgató a mobilján is hozzáférhetett a felvételekhez.

február 8., 11:37