Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Egymásnak feszül a spanyol és a katalán kormány

2017.09.14. 20:25

Fokozódik a feszültség a spanyol és katalán kormány között az október 1-i önrendelkezési referendummal kapcsolatban, amelynek megtartását a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette.

A katalán kormány csütörtökön közölte Madriddal, hogy mostantól nem küld heti pénzügyi beszámolókat kiadásairól, hanem havi rendszerességgel továbbítja azt. Ez azt jelenti, hogy a referendumig nem adnak több jelentést arról, hogy költenek-e közpénzt a szavazás megtartására. Pedig a spanyol kormány épp ennek ellenőrzése miatt kötelezte július végén Katalóniát a hetenkénti elszámolásra, és annak megtagadása esetén komoly pénzügyi szankciókat helyezett kilátásba.

A spanyol állami posta csütörtökön emailt küldött minden egyes fiókjának, hogy az alkalmazottak tartózkodjanak a népszavazáshoz kapcsolódó küldemények kézbesítésétől. A cég emlékeztetett arra, hogy a népszavazás felfüggesztése miatt jogsértést követhetnek el, ha közreműködnek az előkészítésben.

A posta így nem kézbesíti azt az 55 ezer értesítőt sem, amelyben a katalán kormány a szavazatszámláló bizottságok tagjait tájékoztatja arról, hogy kisorsolták őket erre a feladatra. A több ezer szavazókörbe a 70 év alatti választásra jogosultak közül kiválasztott közreműködőknek kötelező a részvétel.

Maranio Rajoy spanyol miniszterelnök szerdán azt mondta, hogy ha valaki kap ilyen felhívást, ne menjen, mert törvénysértést követ el.

A spanyol csendőrség szerda este bírói végzéssel záratta be a katalán népszavazás hivatalos weboldalát, amely nem sokáig maradt elérhetetlen. Carles Puigdemont katalán elnök maga tette közzé Twitter-oldalán két új weboldal címét, amelyeken ugyanaz a tartalom érhető el.

A WikiLeaks-alapító Julian Assange nem sokkal ezután szintén a Twitteren azt írta: „sok tapasztalatunk van az önkényes cenzúra megállításában, örülök, hogy segíthettem megvédeni a népszavazási weboldal közlési jogait." Assange már korábban kifejezte szimpátiáját a függetlenségi referendummal.

A felfüggesztett referendumot megelőző választási kampány szeptember 15-én veszi kezdetét, a katalán kormány csütörtök este, Tarragonában készül a kampánynyitó rendezvényére. Az eseménynek helyt adó Tarraco Arena vezetését a spanyol kormány figyelmeztette: bűncselekménynek minősülhet, ha engedélyezik a kampánynyitó megtartását.

Telt ház volt

A figyelmeztetés ellenére telt ház előtt tartották meg a kampánynyitót. A katalán nagyváros egykori bikaviadal arénájában, a Tarraco Arena rendezvényközpontban a szervezők szerint 8 ezer ember gyűlt össze, akik közül sokan a katalán függetlenséget szimbolizáló sárga-piros csíkos és kék alapon fehér csillagos lobogókkal érkeztek.

A zsúfolási megtelt csarnokban négy hatalmas transzparenst is kifeszíttettek a szervezők ezekkel a feliratokkal: "Szervusz új ország!", "Szervusz köztársaság!", "Szervusz Európa!", "Szervusz világ!" Ezek a szlogenek hétfőn debütáltak a katalán nemzeti ünnep alkalmából tartott barcelonai függetlenségi felvonuláson.

A kampánynyitó két műsorvezetője többször ironizált azon, hogy a spanyol kormány a népszavazás megakadályozására törekszik, és az alkotmánybíróság döntésére hivatkozva illegális referendumról beszél.

A színpadon szórakoztató műsorszámok és politikai felszólalások követték egymást. A katalán parlament függetlenségi pártjai, a Junts pel Sí (Együtt az igenért) és a Népi Egység (CUP) képviselői a referendum létjogosultságáról beszéltek, és a Spanyolországtól való függetlenedés támogatására szólítottak fel.

Az egybegyűlt szimpatizánsok többször skandálták a "Függetlenség!" és a "Szavazunk!" jelszavakat. Kiabálva követelték Josep Felix Ballesteros tarragonai szocialista polgármester lemondását, amiért nem támogatja a referendumot, és nem engedi, hogy önkormányzati ingatlanokban rendezzék be a szavazóhelyiségeket.

A referendumot előkészítő kampány szeptember 29-ig tart szerte Katalóniában.