Kilép a társelnök a bevándorlásellenes AfD-ből
További Külföld cikkek
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a Panama-csatornát
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
A sikeres választás másnapján rögtön botrány tört ki a német szövetségi parlamentbe közel 13 százalékos eredménnyel bejutott populista, bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártban, miután Petry bejelentette: ugyan egyéni körzetben mandátumot szerzett, de nem akar beülni az AfD frakciójába.
Frauke Petry bejelentése a párt vezetését is váratlanul érte a hétfői sajtótájékoztatón, nyilatkozata végén Petry felállt és elhagyta a helyszínt. Utána úgy nyilatkozott: nem tud közösséget vállalni a kampányban elhangzott szélsőséges kijelentésekkel, ő csak egy értelmes, reálpolitikát folytató, igazi konzervatív pártban tudna dolgozni, amely később kormányképes erővé is válhatna. Petry a Facebookon azt írta: az AfD-ben az elmúlt egy évben egyre jobban háttérbe szorították a szakértőket és a mérsékelt irányzatot képviselő politikusokat.
Akciója után sorra szólították fel őt kilépésre a párt vezetői. Petry kedden Drezdában azt mondta: egyértelmű, hogy ez lesz a következő lépés, de pontos időpontot nem nevezett meg erre.
Petry lemond a szászországi tartományi parlamentben betöltött frakcióvezetői posztjáról is, de mandátumát megtartja. Ugyanezt teszi Kirsten Muster, a szászországi Landtag AfD-frakciójának helyettes vezetője és Uwe Wurlitzer ügyvezető is. Kilépésüket azzal indokolták, hogy a párt egy részével éles véleménykülönbség alakult ki.
Az AfD 94 mandátumot szerzett a 709 fős Bundestagban. Benne volt a pakliban, hogy mások is követik Petryt, így rögtön osztódik a frakció. Az AfD kedden tartotta meg a frakció alakulóülését. A megbeszélésre 93-an mentek el, azaz egyedül Petry hiányzott.
Kilép a pártból Frauke Petry férje, Marcus Pretzell is, aki az észak-rajna-vesztfáliai AfD társelnöke. Többen úgy gondolták, hogy ebből a tartományból többen Petryvel tarthatnak, de a tartományi pártvezetés ma hivatalos nyilatkozatban közölte: részt fognak venni a Bundestag-frakció munkájában. Petry férje az AfD-ben a mérsékeltebb irányvonalat képviselte, és komoly konfliktusai voltak a másik társelnökkel, Martin Rennerrel.