Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Las Vegas miatt indult per a válltámaszok gyártói ellen

2017.10.10. 21:33 Módosítva: 2017-10-10 21:34:53

Korábban már írtunk arról, hogy a Youtube ezentúl letiltja majd azokat a videókat, amikben azt mutatják be, hogy hogyan lehet egy rugós válltámasz segítségével felturbózni a félautomata fegyverek tűzgyorsaságát, de nem a videómegosztó volt az egyetlen, aki lépett.

Kedden jelentették be ugyanis azt a hétvégén benyújtott pert, mely szerint a válltámaszok gyártói gondatlanul jártak el, mert nem tettek semmit az ellen, hogy emberek jogtalanul vették meg a termékeiket – írja a Reuters.

A keresetet három nevadai lakost nyújtotta be, akik ott voltak a fesztiválon, de nem csak magukat, hanem az összes áldozatot szeretnék reprezentálni vele. A kezdeményezésben egyébként nincsenek egyedül, egy a lőfegyverek szabályozásáért kampányoló szervezet is melléjük állt.

Mint írták, Stephen Paddock a Slide Fire nevű cég egyik válltámaszát használta, akik álláspontjuk szerint nem tettek semmit azért, hogy az eszközeik ne kerüljenek olyanokhoz, akik nem lennének jogosultak rájuk. A cég reklámjai szerint a válltámaszok azok számára hasznosak, akik nem tudják rendesen mozgatni a kezüket, a kereset benyújtói azonban úgy gondolják, ez csupán egy álca annak érdekében, hogy legálisan árulhassák a terméket.

Ennek értelmében szerintük a cég szándékot és hajlandóságot mutatott arra, hogy embereket sebesítsen meg, valamint rosszindulatúan járt el, félelmet keltett és át is verte őket.

A felperesek arra kérik a bíróságot, hogy fogadjon el egy felügyelt programot, ami pszichológiai segítséget nyújt minden érintettnek a Slide Fire költségén.