Félmillió rohingját űztek el, aknazárat telepítettek mögéjük

2017.10.11. 18:48
Módszeres, összehangolt és jól szervezett etnikai tisztogatás folyik a mianmari rohingja kisebbség ellen.

- ez az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) által készített, és szerdán publikált jelentés fő megállapítása. A jelentés szerint a mianmari fegyveres erők tervszerűen hajtották végre támadásaikat a muszlim vallású kisebbség ellen, és céljuk az volt, hogy kiűzzék őket az országból, elpusztítsák lakóhelyüket, illetve taposóaknák telepítésével megakadályozzák visszatérésüket. 

A dokumentum, amelyet az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) készíttetett el, az első átfogó jelentés a mianmari Arakán államban zajló eseményekről. A nyugat-mianmari térségből

augusztus vége óta több mint félmillió rohingja kényszerült elmenekülni a szomszédos Bangladesbe.

A buddhista többségű Mianmarból azután indultak meg tömegesen az emberek, hogy a hadsereg "tisztogatási akcióba" kezdett, és egymás után pusztították el a muzulmán rohingják falvait - méghozzá azon az alapon, hogy a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekintik őket, és megtagadják tőlük az állampolgárságot.

A jelentés megállapította, hogy a "tisztogató műveletek" során egész falvakat égettek porig, sok embert kivégeztek, másokat megkínoztak vagy megerőszakoltak - köztük egészen fiatal lányokat is. Ezeket az állításokat 65 menekülttel készített interjúkkal, valamint segélyszervezetektől és egészségügyi dolgozóktól kapott információkkal, illetve fotó- és videóanyagokkal támasztották alá. 

A mianmari hatalom azt állítja: a "tisztogató műveleteket" arra válaszul indították, hogy rohingja fegyveresek augusztusban összehangolt támadást hajtottak végre a hadsereg állásai ellen. Az ENSZ jelentése azonban megkérdőjelezi ezt az állítást, mivel a "tisztogató műveletek" valójában már augusztus elején megkezdődtek, méghozzá rohingja férfiak és falusi vezetők letartóztatásával, illetve falusiak élelmiszer-készleteinek elkobozásával.

Aung Szan Szú Kji mianmari külügyminiszter felszólal a mianmari parlamentben Najpjidóban ahol elítélte a kisebbségi rohingják elleni jogsértéseket és a vétkesek felelõsségre vonását ígérte 2017. szeptember 19-én.
Aung Szan Szú Kji mianmari külügyminiszter felszólal a mianmari parlamentben Najpjidóban ahol elítélte a kisebbségi rohingják elleni jogsértéseket és a vétkesek felelõsségre vonását ígérte 2017. szeptember 19-én.
Fotó: Hein Htet / MTI / EPA

De a jelentés kétségbe vonja a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji mianmari vezető állítását is, miszerint a katonai műveletek szeptember 5-én véget értek. A jelentés szerint egyebek mellett mianmari határ bangladesi oldaláról látható, gomolygó füst is annak jele, hogy az erőszak nem hagyott alább. Ezt az állítást bangladesi határőrök beszámolói is alátámasztották, ők ugyanis szeptember 20-ig száz holttestet emeltek ki a két ország határfolyójából.

(MTI)