Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Putyin mentorának lánya indul Putyin ellen

2017.10.18. 21:18

Valószínűleg nem Vlagyimir Putyinnak hívnák Oroszország elnökét, ha nem lett volna a Szovjetunió felbomlása idején a reformpolitikusok egyiik vezető alakja az a férfi, akinek lánya szerdán bejelentette, hogy kész elindulni a jövő tavaszi elnökválasztáson.

Kszenyija Szobcsak apja Szentpétervár polgármestere volt 1991-től öt éven át, ide tért vissza a KGB-s szolgálata után az NDK-ból Vlagyimir Putyin és lett az ötmilliós város külkapcsolatokért és befektetésekért felelős vezetője, ami kiemelten fontos pozíciót jelentett Oroszország nyugati kapujában, az áruhiány és a hiperinfláció idején

A demokratikus átalakulás emblematikus figurájaként ismert Anatolij Szobcsak 2000-ben halt meg, nem sokkal azután, hogy Putyint – a Jelcin-család jóváhagyásával – ideiglenes elnökké tették, majd választásokon is megerősítve Oroszország elnöke lett.

Putyin a temetésen látványosan elérzékenyült, később is bevallotta, sokat köszönhet Szobcsaknak, aki nagy hatással volt az életére.

Szobcsak neve azonban nem tűnt el, és erről nem a néhai polgármester felesége tehet, aki hosszú éveken át felsőházi tag volt az orosz törvényhozásban, hanem most 36 éves lánya, aki nyilván nem a családi háttér előnyei nélkül, de önálló szereplője lett előbb az orosz celebvilágnak, majd, részben ezt fenntartva a Putyinnal kritikus ellenzéki köröknek is.

Hogy megosztó figura legyen, arról gondoskodott, szívesen hivalkodott gazdagságával, jó tíz éve ezzel a Szőke csaj a csokiban című kvázirealityvel provokált.

„Azt hiszem, nem tetszett Putyinnak, amit mondtam” – idézte fel szerdán az elnökségért való indulásról szóló bejelentését, amivel egyrészt a sajátos orosz viszonyokra utalt – hiszen miért kéne ezt megbeszélni az aktuális elnökkel –, másrészt saját különleges helyzetére – merthogy megteheti, hogy felhívja az elnököt.

A megosztó celeb nem akar megosztani

Kézenfekvő volna, hogy Szobcsak afféle ravasz Kreml-projektként induljon – ennek az elméletben még akár aktív ellenzéki szerepvállalása, valódi konfliktusai sem feltétlenül mondanának ellent –, azonban Szobcsak ezt láthatóan igyekszik elkerülni: kijelentette, hogy ha az ellenzék mára legismertebb arca, Alekszej Navalnij lehetőséget kap az indulásra, akkor ő visszalép.

A kellemetlen elnökjelöltek indítását a Kreml könnyedén megakadályozza, a törvények szerint vagy parlamenti párt támogatásával vagy kétmillió választó aláírásával lehet jogot szerezni az elnökjelöltségre. Utóbbi feltétellel könnyen el lehet bukni a választási bizottságnál, amennyiben formai hibákra hivatkozva könnyen érvényteleníthetők az aláírások. Kétmillió aláírás a 143 milliós Oroszországban is sok, ráadásul sokan ódzkodnak attól, hogy névvel, címmel igaolva kiálljanak egy ellenzéki jelölt mellett. Ennek a feltételnek azonban Szobcsaknak is meg kell felelnie és

az aláírásgyűjtés fázisában mégis megoszthatja az ellenzéket, ami a Kremlnek előnyös.

Szobcsak magát mindenkivel szembeni jelöltként jellemezte – korábban volt olyan rubrika a szavazólapon, hogy  „mindenki ellen ”, amivel a nagyobb részvételre akartak mozgósítani, de idővel kellemetlenné vált, hogy néhol ez a rubrika volt a legnépszerűbb –, és arra szólított fel mindenkit, hogy vegyenek részt a választáson, mert a bojkott nem segít az országot megváltoztatni. (A tapasztalatok szerint a szavazáson nem résztvevők adataival is könnyebb visszaélni, tehát az eredmények meghamisítását is nehezíti az aktív részvétel.)

Korábban Szobcsak egyébként nem indulhatott, az elnökjelöltség alsó korhatára épp 36 év. Választási kisfilmjében arról beszél, hogy ideje valódi ellenjelöltekkel indulni, a populista Vlagyimir Zsirinovszkij péládul rendszeres elnökjelölt 22 éve, Putyin pedig akkor került hatalomra, amikor Szobcsak 18 éves volt, így ideje a változásnak.

A felmérések alapján Putyin – aki még egy hat éves ciklusra térhet vissza az alkotmány szerint – könnyedén nyerné az elnökválasztást, népszerűsége a Krím visszafoglalása óta 80 százalék feletti, igaz, ezt kormányzatilag irányított médiatérben, valódi versenyhelyzet nélkül érte el, így a számok nem nyugtathatják meg a Kremlt annyira, hogy valódi ellenjelölt indulását szó nélkül tudomásul vegye. Kérdés, hogy Szobcsakot ilyennek tekinti-e az orosz vezetés, vagy sem.