Ha most szavaznának, nem lenne meg a katalán függetlenség

Image uploaded from iOS (7)
2017.10.29. 13:09 Módosítva: 2017.10.29. 13:46

Ha most tartanák meg a helyi előrehozott választást, nem szereznének többséget a katalán parlamentben a függetlenségi pártok, derül ki az El Mundo című napilap vasárnapi számában megjelent felmérésből.

A Sigma Dos közvélemény-kutató intézet által készített felmérés szerint a szavazatok 42,5 százalékát kapnák meg a választóktól a Katalónia Spanyolországtól való elszakadását támogató pártok. Ez pedig legfeljebb 65 képviselői helyet jelentene számukra a 135 tagú törvényhozásban, amelyben 68 mandátum kell a többséghez, írja az MTI.

Az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és a Népi Egység (CUP) a 2015 őszén tartott legutóbbi katalán parlamenti választásokon együttesen 47,7 százalékos támogatást nyert, amely 72 mandátumot ért.

A felmérés szerint a Spanyolország egységét támogató, eddig ellenzékben lévő pártokra most 43,4 százalék szavazna, két éve 39,1 százalék támogatta őket.

A választásokat a függetlenségi ERC nyerné 26,4 százalékos támogatással. Második helyen a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt végezne 19,6 százalékkal. Harmadik helyen jutna a katalán parlamentbe a Katalán Szocialista Párt (PSC) a voksok 15,1 százalékával, negyedik lenne a függetlenségi PdeCat 9,8 százalékkal.

A Sigma Dos felmérését október 23. és 26. között végezte, tehát még azelőtt, hogy a helyi parlament pénteken megszavazta a független "Katalán Köztársaság" létrehozását célzó javaslatot. A spanyol kormányfő még aznap, a spanyol szenátustól kapott felhatalmazás alapján feloszlatta a katalán kormányt és a katalán parlamentet, és kiírta az előrehozott választásokat Katalóniában december 21-ére.

A megkérdezettek 52 százaléka szerint a jelenlegi helyzet legjobb megoldását az előrehozott választások megrendezése jelenti, derült ki a Metroscopia közvélemény-kutató cég felméréséből. Ezt szintén még a barcelonai és madridi döntések előtt, október 24-én végzett Katalóniában. Az El País vasárnapi számában megjelent kutatásban a válaszadók 43 százaléka volt ezzel ellentétes véleményen.

A felmérésben rákérdeztek az identitásra is: 46 százalék vallotta magát legalább annyira katalánnak mint spanyolnak. A megkérdezettek 25 százaléka inkább katalánnak tartja magát mint spanyolnak, 19 százalék csak katalánnak, 5 inkább spanyolnak mint katalánnak és 3 százalék pedig csak spanyolnak. 

(Borítókép: Huszti István / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
„Puccshangulat Szlovákiában” – több tízezer ember vonult az utcára Robert Fico ellen

„Puccshangulat Szlovákiában” – több tízezer ember vonult az utcára Robert Fico ellen

„Elég volt Ficóból!” – skandálták a tüntetők.

január 24., 20:47

  • Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.

január 24., 17:28

  • Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.

január 24., 18:10

  • Külföld
Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Az Éowyn csúcspontján 183 kilométer/órás rekordsebességű széllökést mértek.

január 24., 21:06

  • Külföld
A milliárdos indiai elefántmentő újabb látványos akciója

A milliárdos indiai elefántmentő újabb látványos akciója

Húsz szerencsés ormányost szállítanak keresztül Indián az ország legnagyobb állatrezervátumába.

6 perce

  • Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.

január 24., 19:51

  • Külföld
Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt

Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt

A lakosságot arra kérték, hogy lehetőség szerint dolgozzon otthonról.

január 24., 07:29

  • Külföld
Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Egy szakértő elmondta, milyen bajokhoz vezethet az Egyesült Államok politikája.

január 25., 06:23

  • Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Már a neveket is nyilvánosságra hozták.

január 24., 17:08

  • Külföld
Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kihirdették a szükségállapotot.

január 24., 17:04

  • Külföld
Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Előkerült a kerítések finanszírozásának kérdése az Európai Parlamentben.

január 24., 15:51

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.

január 24., 08:45

  • Külföld
A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek

A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek

A nő abban bízik, hogy a döntés változást hoz a francia jogban.

január 24., 15:44

  • Külföld
Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Az izraeli miniszterelnök szerint a milliárdost alaptalanul rágalmazzák.

január 24., 11:55

  • Külföld
Japán lezárná a második világháborút, békét kötnének Moszkvával

Japán lezárná a második világháborút, békét kötnének Moszkvával

Az oroszok nem túl lelkesek.

január 24., 11:55

  • Külföld
Nincs több titok: Trump nyilvánosságra hozza a John F. Kennedy-gyilkosság minden egyes aktáját

Nincs több titok: Trump nyilvánosságra hozza a John F. Kennedy-gyilkosság minden egyes aktáját

Az elnök szerint az amerikai emberek megérdemlik az átláthatóságot.

január 24., 07:33

  • Külföld
Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek

Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek

Megerősítik a járőrszolgálatot.

január 24., 07:11

  • Külföld
Hat tonna kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok

Hat tonna kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok

Az Europol fülelte le a szervezetet.

január 24., 21:23

  • Külföld
Terrortámadást terveztek egy brüsszeli mecset ellen, akcióba lendültek a hatóságok

Terrortámadást terveztek egy brüsszeli mecset ellen, akcióba lendültek a hatóságok

Egy szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozó kiskorú a gyanúsított.

január 24., 12:31

Neked ajánlott