Elmarad Stockholmban a pofán vert fajvédő előadása
A svéd szélsőjobboldali blog, a Motpol előadása Stockholmban, mert a szervezők arra számítanak, hogy nem engedik be az országba a közismert fehér fajvédőt, Richard Spencert. A Local írja, hogy a svéd hatóságok állítólag jelezték a szervezőknek, hogy Spencert nem engedik be Svédországba, ezért inkább lemondták a rendezvényt. A magyarázat szerint ez is azt bizonyítja, hogy az úgynevezett alt-right az egyetlen ellenfele a globalizációnak.
Spencer az amerikai szélsőjobb egyik ismert figurája, aki korábban békés etnikai tisztogatásról beszélt és felszólalt a tragédiába forduló Charlottesville-i felvonuláson is, ahol az egyik szélsőséges az autójával a tömegbe hajtott, és egy embert megölt. Emellett Spencer az egyik stratégiai tanácsadója a skandináv Nordic Alt Right nevű szervezetnek is, aminek a magyar jobboldalon is gyakran hivatkozott Daniel Friberg az egyik alapítója.
Nem ez az első alkalom, hogy Spencernek gondja akad Európában, korábban Lengyelországra hívták egy konferenciára, de a külügyminisztérium jelezte neki, hogy nem szívesen látnak olyanokat, akik veszélyt jelentenek azokra, akik sokra tartják az emberi értékeket és a demokráciát. Végül Spencer le is mondta a lengyel látogatást, ahogy három évvel ezelőtt a Magyarországgal is meggyűlt a baja, amikor a hatóságok leállították National Policy Institute fajvédő konferencia gyűlését, és kiutasították Spencert az országból, és ki is tiltották a Schengen-övezetből három évre.
Spencert egyébként legtöbben onnan ismerhetik, hogy idén januárban egy New York-i tüntetés közepén, élő adás közepén pofán vágták, a mozdulatsor pedig napokig volt az internet kedvenc témája.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Szijjártó Péter sokkal szorosabbra fűzné Magyarország és Románia viszonyát
Sokkal több határátkelőt ígérnek a két ország közt.
január 20., 18:21
- Külföld
Ferenc pápa szégyennek nevezte Donald Trump tervét a bevándorlók kitoloncolásáról
A szentatya szerint nem így kell megoldani a problémákat.
január 20., 16:23
- Külföld
Aljakszandr Lukasenka nyerte a belorusz elnökválasztást
A hivatalban lévő elnök a voksok 87,6 százalékával aratott győzelmet.
tegnap, 21:21
- Mindeközben
Soha nem készült még ilyen mélyen víz alatti fotósorozat, lélegzetelállító képeken a végeredmény
tegnap, 20:41
- Külföld
Már készül Románia a májusi elnökválasztásra, megkezdődött a külföldön élők regisztrációja
Elsőként a külföldön élő román állampolgárok regisztrálhatnak.
január 20., 17:11
- Külföld
Botrány Csehországban: a tanítónő fegyverezte le az őt fenyegető diákot egy általános iskolában
Nem ez volt az első eset az országban.
január 20., 18:01
- Külföld
Egymást marják a nagyhatalmak az örök jég szigetéért
A gyarmati múlt terhei is kísértenek még.
január 20., 18:27
- Címlapon
Orbán Viktor: Kásler Miklós leültetett, és azt mondta, ebből nagy baj lehet, azonnali intézkedésre van szükség
A miniszterelnök a Covid–19-világjárvány kitörésének ötödik évfordulója alkalmából jelentkezett.
tegnap, 19:43
- Külföld
Megszólalt Putyin, ez Moszkva szándéka a háborúval kapcsolatban Trump beiktatása után
január 20., 06:15
- Külföld
Joe Biden kegyelmet ad embereinek, hogy megóvja őket Donald Trump bosszújától
A távozó elnök szerint ezek a közszolgák becsülettel szolgálták nemzetüket.
január 20., 15:57
- Külföld
Magyarok által is lakott településen lövöldözött a horvát exminiszterelnök-helyettes
Ballisztikai szakértők szerint éles lőszer volt a fegyverben.
január 20., 06:22
- Mindeközben
Suhajda Dániel akkor is otthagyta volna a Jóban Rosszbant, ha az nem ért volna véget: „Csak azért csináltam, mert én voltam a kenyérkereső”
tegnap, 18:38
- Külföld
Itt a vége, elhagyja Elon Musk platformját az egyik legnagyobb francia napilap
Az okokról hosszú vezércikket írt az újság főszerkesztője.
január 20., 20:26
- Külföld
Beismerte bűnösségét a southporti késelés vádlottja
Három kislányt késelt halálra.
január 20., 14:08
- Mindeközben
Kristin Davis azt állítja, napjaink egyik leghíresebb színésze nem kevés pénzzel húzta le
tegnap, 17:02
- Címlapon
Hamarosan megsemmisülhet az oroszok számára kulcsfontosságú Krími híd, ami még Ukrajnát is váratlanul éri
Már csak a megfelelő időt várják.
tegnap, 19:39
- Mindeközben
Varga Viktort már nem érdeklik a nők: „Tavaly akivel lehetett, ágyba bújtam”
tegnap, 13:40
- Címlapon
Óriási hullámokat vet a magyar találmány, ami megoldhatja a kártevők problémáját
A gyógyszeripart és a mezőgazdaságot is forradalmasítja a magyar felfedezés.
tegnap, 10:48
- Külföld
Orbán Viktor: Trumppal a világ meg fog változni, és ez a magyaroknak jó lesz
A magyar miniszterelnök azt is elmondta, mit vár az Egyesült Államok új elnökétől.
január 20., 20:24
- Külföld
Erősödött a szélsőjobboldal Burgenlandban, de a szociáldemokraták győzelmét nem tudták megakadályozni
Elvesztette abszolút többségét az SPÖ.
január 20., 06:29
- Külföld
Donald Trump máris beszédet mondott, hamarosan felhívhatja Vlagyimir Putyint
Zajlanak az előkészületek a beiktatás előtt.
január 20., 08:34
- Külföld
Véres gerillaharcok dúlnak Kolumbiában, halálos áldozatokat követelt az összeomlott fegyverszünet
Több ezer ember hagyta el otthonát a kibontakozó erőszak miatt, amely a civileket sem kíméli.
január 20., 10:43
- Címlapon
Komoly bírságra számíthatnak azok az autósok, akik megfeledkeznek erről a dátumról
Már csak néhány napig érvényesek az autópálya-matricák.
tegnap, 10:03
- Mindeközben
Geszler Dorottya az asztrológiáról: „Érdekes összefüggéseket fedeztem fel, segített jobban megérteni a lányomat”
tegnap, 11:10
- Külföld
Nem orosz szabotázs áll a Balti-tengeren történt kábelszakadások mögött
A tisztviselők szerint a kábelek sérülését egy véletlen baleset okozta.
január 20., 06:47
- Külföld
Donald Trump kezében az összes lap, a nagy kérdés, hogy ki tudja-e mindet játszani
A félidős választásokig nem épp könnyű helyzetben kell majd kormányoznia.
január 20., 13:53
- Külföld
Sorsdöntő vacsorára készülnek Brüsszelben Donald Trump beiktatása alatt
„Ez egy nagyszerű alkalom arra”, hogy az uniós vezetők elgondolkodjanak néhány kérdésen.
január 20., 13:19
- Külföld
The New York Times: a koreai háború mintájára érhetnek véget a harcok Ukrajnában
Joe Biden emberei szerint Donald Trump lesz a kulcs.
január 20., 07:39
- Külföld
A magyar kormány bejelentette: Orbán Viktor találkozik Donald Trumppal
A Fehér Házba mehet a miniszterelnök.
január 20., 09:02
- Címlapon
Öt évvel ezelőtt történt a modern sportvilágot megrázó egyik legnagyobb tragédia
Azt az űrt, a hiányt, amit maga mögött hagyott a legendás játékos, soha nem lehet feldolgozni.
tegnap, 18:30
- Címlapon
Ukrajna kezében olyan ütőkártya van, amivel nemcsak Putyint alázza meg, de a tárgyalásokon is előnyre tesz szert
tegnap, 06:08
- Címlapon
Szétcsalták az egész versenyt, és még dicséretet is kaptak érte
Nem féltek a lebukástól, pedig nagy volt a tét.
tegnap, 19:19
- Külföld
Boldog és megviselt arcok: így hallgatták Trump beszédét a hívei és az ellenfelei
január 20., 19:33