Szaúd-Arábiában letartóztatták a királyi család több tagját
Őrizetbe vettek Szaúd-Arábiában az olajmonarchia királyi családjához tartozó tizenegy herceget, négy jelenlegi tárcavezetőt és mintegy harminc volt minisztert a frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság utasítására - írja az MTI az al-Arabíja pánarab televízióra hivatkozva
A Mohamed bin Szalmán trónörökös vezette bizottságot az intézkedést mindössze órákkal megelőzően hozták létre uralkodói rendelettel.
Az SPA állami hírügynökség korábbi értesülései szerint Szalmán bin Abdel-Azíz király emellett három magas rangú tisztségviselőt is felmentett tisztségéből. Miteb bin Abdulla, szaúdi nemzeti gárdáért felelős miniszternek, Adel al-Fakieh gazdasági tárcavezetőnek illetve a haditengerészet főparancsnokának, Abdulla asz-Szultannak kellett távoznia posztjáról. Mutaib bin Abdulla egykor a szaúdi trón várományosának számított. Egyelőre hivatalosan nem indokolták meg a királyi utasítást, de megfigyelők a korrupcióellenes bizottság tevékenységét sejtik ennek a döntésnek a háttérben is.
Úgy tudni, a monarchia személyzeti döntései mögötti hajtóerő a júniusban koronahercegnek kinevezett Mohamed bin Szalmán.