Már 201 embert tartóztattak le Szaúd-Arábiában korrupció miatt

2017.11.09. 17:03

Kétszázegy embert vettek őrizetbe a frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság utasítására Szaúd-Arábiában, mondta csütörtökön Szaúd al-Modzseb szaúdi főügyész, írja az MTI. A letartóztatottak között van az olajmonarchia királyi családjához tartozó tizenegy herceg, négy jelenlegi tárcavezető és harminc volt miniszter is.

A főügyész közleménye szerint az országban mintegy 100 milliárd dollárt (mintegy 27 ezer milliárd forintot) sikkasztottak el korrupciós ügyletekben az utóbbi évtizedekben. Az ugyanakkor nem fejtette ki, hogy pontosan mely időszakól van szó, minden esetre a gyanúsítottak között ott van az az al-Valíd bin Talal Abdul-Aziz Al Szaúd herceg, aki 2014-ben Magyar Érdemrend kitüntetést kapott Orbán Viktortól, valamint a Corvinus Egyetem is díszdoktorrá avatta.

Al-Modzseb elmondta, számos bankszámlát fagyasztottak be a nyomozással összefüggésben, az AP amerikai hírügynökség szerint 1700-at. Továbbá 208 embert hallgattak ki, akik közül csütörtökön hetet elengedtek. 

Megfigyelők szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg a korrupcióellenes intézkedésekkel próbálja megszilárdítani hatalmát és leszámolni ellenfeleivel.