A német államfő elutasította az új választások kiírását

GettyImages-454467576
2017.11.20. 15:11

A koalíciós egyeztetések kudarca ellenére tovább kell törekedni arra, hogy megalakuljon Németország következő kormánya – közölte Frank-Walter Steinmeier német államfő azután, hogy zátonyra futottak a Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések

Steinmeier szerint példátlan helyzet állt elő, de ugyanakkor elutasította az új választások kiírását mondván, a választóktól kapott mandátumot nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni.

Az államfő bejelentette, hogy a kormány megalakítása érdekében megbeszéléseket kezd a szövetségi parlament azon pártjainak vezetőivel, amelyeknek programja nem zárja ki a kormányzati együttműködést.

Szavai alapján valószínűleg a jobbközép CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek, vagyis a Jamaica-formátum tagjai mellett a CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) vezetőivel kezdeményez tárgyalást.

Az SPD egyik alelnöke, Ralf Stegner ugyanakkor közölte, hogy változatlanul nem hajlandóak tárgyalásokat folytatni a CDU/CSU pártszövetséggel, ellenzékbe vonulnak. Ennél élesebben fogalmazott a párt másik alelnöke, Thorsten Schäfer-Gümbel, aki azt mondta, hogy az SPD nem pótkerék egy bajba került autóhoz, amely felett elveszítette az irányítást a sofőr, Angela Merkel kancellár.

Martin Schulz pártelnök még nem nyilatkozott a vasárnap éjjel kudarcba fulladt koalíciós egyeztetésekről, de korábban többször elmondta, hogy az SPD nem folytatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val.

(Borítókép: Frank-Walter Steinmeier és Angela merkel a Bundestagban.