Illés
17 °C
28 °C

Kemény menet lesz: a szocdemek mentenék meg Merkelt

2017.11.24. 11:12

Csütörtökön nyolc órás tárgyalás után a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetése úgy döntött, tárgyalásokat kezdenek Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniójával (CDU) a koalíciókötésről. Bár a megegyezés még nagyon távoli, ezzel a vasárnap kialakult válság után mégis megnyílik egy lehetőség a német kormányalakításra. 

Mint megírtuk, vasárnap a német Szabaddemokrata Párt (FDP) kivonult a CDU/CSU-val és a Zöldekkel folyó koalíciós tárgyalásokról. Christian Lindner, az FDP elnöke azt mondta: programjukból semmi sem valósult volna meg, a rossz kormányzásnál pedig az is jobb, ha nem kormányoznak. A szociáldemokraták eddig elutasították az újabb nagykoalíciót Merkellel, a párt elnökével szemben azonban a tagság nagyobb része amellett volt, hogy a válságos helyzetben legalább hallgassák meg a kancellár ajánlatát. 

Az újabb választások kiírását mindenképpen szeretné elkerülni Frank-Walter Steinmeier német államfő. A szociáldemokrata politikus ezért most egyenként tárgyal a pártok vezetőivel, és megpróbálja nyitottságra, kompromisszumkészségre rávenni őket, hogy Németországnak stabil kormánya lehessen.

Steinmeier csütörtökön Martin Schulzcal, a szociáldemokraták elnökével tárgyalt, aki hétfőn még kategorikusan kijelentette, hogy nem akarnak újabb nagykoalíciót. A párt vezetése ezután több órán át elemezte  a helyzetet. Hubertus Heil, a párt főtitkára ezután azt mondta: 

Az SPD szilárd meggyőződése, hogy beszélni kell (a CDU-val). Az SPD nem zárkózik el az tárgyalásoktól.

Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter ezt így fogalmazta meg:

Az SPD nem viselkedhet úgy, mint egy makacs kisgyerek.

Angela Merkel és a CDU már korábban jelezte, hogy nyitottak egy újabb nagykoalíciós tárgyalásra a szociáldemokratákkal. 

Hubertus Heil, az SPD főtitkára azt tagadta, hogy szóba került volna a nagykoalícióval egyet nem értő Martin Schulz pártelnök menesztése. Az Európai Bizottság elnöki mandátumának lejárta után idén februárban a párt élére választott Martin Schulz  helyzete azonban most megingott.     

Egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 54 százaléka úgy gondolja, hogy egy újabb választás esetén Schulznak nem kéne ismét kancellárjelöltként indulnia. Ezzel szemben az összes megkérdezett körében Merkel újabb kancellárjelöltségét 55 százalék támogatja. 

49 százalék szerint  Schulz maradjon az SPD elnöke, 36 százalék ellenzi. Ha csak az SPD szavazóit vizsgáljuk, körükben 70 százalék továbbra is támogatja Schulz elnökségét, 25 százalék váltást akar. A párt szimpatizánsainak 51 százaléka ért egyet azzal, hogy ha új választások lesznek, Schulz ismét kancellárjelölt legyen. 

Közben a liberális FDP elnöke, Christian Lindner csütörtökön kizárta, hogy bármilyen formában újrakezdenék a tárgyalásokat. Szerinte a német sajtóban félreértelmezték Nicola Beer főtitkár nyilatkozatát, miszerint lenne esély a CDU/CSU-val és a Zöldekkel a tárgyalások felújítására, ha egy teljesen új program kerül napirendre.

Az is kiderült, hogy decemberben döntenek majd a bajor CSU pártelnöki és tartományi miniszterelnöki tisztségéről. Thomas Kreuzer frakcióvezető a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság jelentése szerint elmondta, hogy a pártelnöki és a kormányfői tisztséget 2008 óta betöltő Horst Seehofer a következő napokban valamennyi érdekelttel egyeztet, majd javaslatot tesz. A BR szerint a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért gyenge eredmény miatt nyomás alá került pártelnök-miniszterelnök megválik az egyik tisztségétől. A végső döntést a párt elnökségének december 4-i ülésén hozzák meg, írja az MTI.