Endre, Elek
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Leszúrta a Kínai Kommunista Párt az öngyilkos tábornokot

2017.11.28. 17:52

Öngyilkos lett egy kínai hadseregtábornok, miután korrupció gyanújával augusztus végén vizsgálatot indítottak ellene. Csang Jang még november 23-án akasztotta fel magát pekingi lakásában, de a kínai állami média csak kedden (28-án) hozta nyilvánosságra halálát. 

Csang Jang a központi katonai bizottság, a népköztársaság legmagasabb szintű katonai testületének a tagja volt, a katonai posztok odaítéléséért felelt. Ezért öngyilkosságában nem csak az a furcsa, hogy saját kezűleg vetett véget életének, hanem az is, hogy a média egyáltalán beszámolt egy ilyen magas rangú vezető öngyilkosságáról (alacsonyabb szinten ez gyakran megtörténik, már ha nem tűnik el nyom nélkül az illető. A védelmi minisztérium halálában is megrótta a tábornokot:

Csang Jang súlyosan megsértette a pártfegyelmet és a törvényt. Az a gyanú merült fel, hogy adott és kapott kenőpénzt, s nem tudott elszámolni nagy értékű javak eredetével.

Hszi Csin-ping öt éve hirdette meg az elsősorban saját hatalmának bebetonozását  szolgáló korrupcióellenes kampányát, mely a 90 milliós Kínai Kommunista Párt káderein kívül a kétmilliós hadsereg vezérkarára is kiterjedt. 

(MTI)