Lemondott a császár, éljen a császár

Pénteken hivatalossá vált, amit már hosszú ideje lehetett tudni: lemond a trónról és másfél éven belül visszavonul Akihito japán császár. Ilyesmire utoljára 200 éve volt példa, és a lépésnek nemcsak jelképes, hanem nagyon valód napi politikai jelentősége is lehet.

Akihito uralkodása egybeesett Japán gazdasági gondjainak kezdetével és az ország erejének lassú, de egyértelmű csökkenésével. Ugyanakkor személyére nem ezért fognak emlékezni, hanem mert a maga visszafogott módján ugyan, de mégis

Eközben a nemzet történelmi emlékezetének is a legfőbb ápolója lett: uralkodása alatt végig a történelmi tanulságok levonását hangsúlyozta, és a gyakran a politikai vezetés ellenében is azon dolgozott, hogy begyógyítsa a múlt sebeit a szomszédos országokkal, még ha erre amúgy nem is volt sok fogadókészség Kínában és Koreában.

Egyes spekulációk szerint lemondásának valódi oka is pacifizmusához köthető: állítólag így akarja megakadályozni, hogy a kormány átírhassa a világháború után hozott békealkotmányt. De persze ennél jóval egyszerűbb magyarázat, hogy egyszerűen csak fizikailag nem bírja már az uralkodást: idén decemberben tölti be a 84. életévét, az utóbbi időben szívműtéten esett át, és prosztatarákkal is kezelték. 

Visszavonulását elég komoly jogi és politikai felbolydulás övezte, hiszen császárnak lemondania nem szokás. Távozásával pedig ismét kinyílt az a kérdéskör is, hogy középtávon hogyan biztosítható a világ legrégebbi, legalább a 6. századig visszanyúló uralkodódinasztiájának fennmaradása. Hiszen ha nem változtatnak a jelenlegi szabályokon, és nem engedik be a nőket és a köznépet az uralkodói körökbe, akkor hamarosan elfogynak az utódok.

Nem isten, nem is úgy viselkedett

Akihito 1989-ben kezdte uralkodását, és hiába volt ő a 125. császára Japánnak, ő volt az első, aki nem istenként lépett trónra, miután apjának, Hirohitónak a második világháborús vereség után amerikai nyomásra be kellett jelentenie a népnek, hogy valójában sem ő, sem a császári család többi tagja nem az istenektől származik. 

Akihito pedig nem is viselkedett istenként, sőt több, a japán császári család életében formabontónak számító dolgot is tett: például másfél évezrednyi hagyománnyal szakítva ő lett az első japán uralkodó, aki közembert vett el, ráadásul gyermekeiket is maguk nevelték, nem adták le császári neveldébe őket, ahogy korábban volt szokás.

Uralkodásának eddigi 27 éve alatt kétszer is (!) tartott tévébeszédet, és a 2011-es hármas katasztrófa (földrengés, cunami és a fukusimai atomerőmű-baleset) után nemcsak a tévén keresztül, hanem személyesen is próbálta nyugtatni a nemzetet.

ahogy Akihito és Micsiko császárné tették, amikor evakuációs központokban látogatták meg a túlélőket 2011-ben. De számos hasonló gesztust tettek: amikor, szintén a katasztrófa után Tokióban időszakos áramszünetek voltak, a császár ragaszkodott hozzá, hogy a palotában is kapcsolják le a villanyt. Általában véve is sokat tettek az elesettekért, és külön kampányoltak a fogyatékkal élők elfogadása és integrációja mellett. 

Nem véletlen, hogy amikor felmerült a lemondása, felmérések szerint a japánok elsöprő többsége, 80-85 százaléka megértően viszonyult a dologohoz, és úgy volt vele, hogy ha vissza akar vonulni a császár, meg kell engedni neki, hogy így tegyen.

A nemzet lelkiismerete

Az ilyen gesztusok miatt Japánban rendkívül népszerű, és külföldön is ő az, aki Japán legjobb oldalát képviseli. Szemben apjával, neki ugyan külpolitikai téren nem volt valami mozgalmas uralkodása, ám ennek nagy része pont azzal telt, hogy az apja időszakában történteket megpróbálja feledtetni. 

Apja, Hirohito uralkodása (1926-1988)

• elején Japánban felszámolták a demokráciát,
• a hadsereg és a nacionalisták vették át a hatalmat,
• akik aztán fél Kínát és Délkelet-Ázsiát gyarmatosították,
• hogy aztán az amerikaiak porig bombázzák Japánt.
• Majd a második világháború végén ismét demokratizálták az országot,
• és végül a Hirohito uralkodása végére a világháború utáni gazdasági csoda eredményeként Japán a világ vezető technológiai hatalma lett. 

Bár ehhez neki természetesen semmi köze nem volt, Akihito uralkodása a japán gazdasági lufi kipukkadásával kezdődött, és

Viszont Akihito jellemzően nem ezzel volt elfoglalva uralkodása alatt, hanem a múlt hagyatékával: mindig azon volt, hogy emlékeztessen a háború szörnyűségeire, és arra, hogy illene levonni a japán háborús bűnök tanulságait. 

Emberemlékezet óta ő volt az első japán császár, aki ellátogatott Kínába, és ő volt az, aki (még koronahercegként) bocsánatot kért az Okinava háborús kizsákmányolása miatt, és általában is a pacifizmus védelmezőjeként, mintegy a nemzet lelkiismereteként szokott beszélni a múltról és jelenről. 

Névleg uralkodó, gyakorlatban a bürokrácia foglya

Bár Akihito a színfalak mögött állítólag már évek óta próbál lemondani, hivatalosan először 2016-ban beszélt arról, hogy öreg már, és az évek előrehaladtával egyre nehezebb ellátnia a császári feladatokat és megtestesítenie a nemzet egységét. Akaratát végül mostanra sikerült keresztül vinnie.

A lemondásához vezető politikai és bürokratikus labirintus jól jelzi, hogy

Hiszen még azt sem teheti meg, hogy csak úgy lemond: mivel az alkotmányban nem szerepelt ez a lehetőség, amikor Akihito először felvetette a dolgot, a politika és az ő életét is irányító bürokratikus szervek beleegyezését kellett kérnie a nyugdíjba vonuláshoz. 

Valójában az alkotmány megfogalmazása miatt még azt sem mondhatta ki nyíltan, hogy le akar mondani, csupán sokat beszélt arról, hogy öregszik, gyengül, és ennek fényében meg kell fontolni, hogy mi a legjobb az ország, a nép és a császári család számára. 

• Mivel eddig nem volt rá jogi precedens, először törvényt kellett hozni arról, hogy a lemondás lehetséges;
• majd ezután a lemondás időpontját a miniszterelnökből, parlamenti képviselőkből, a legfelsőbb bíróság bíráiból és a császári család tagjaiból álló tanácsnak kellett megvitatnia. 
• Amely tanács pénteken jelentette be, hogy 2019. április 30-a lesz Akihito uralkodásának utolsó napja. A császár 2018-ban akart távozni, de ezt állítólag nem engedték neki, mert túl rövid határidőnek tartották.
• Ezt viszont még a kormánynak is jóvá kell hagynia, ami várhatóan jövő héten fog megtörténni. 

Nem politizál, csak pacifista

Persze a japán császár korábban sem volt mindenható. Hiába az isteni származásról szóló legenda, igazából már jó néhány évszázada (egész pontosan a 12. század óta) nincs erős császári uralom Japánban: a középkorban a valódi hatalom regionális földesurak és a fölöttük uralkodó kvázi katonai diktátor, a sógun kezében volt. A 19. századi modernizáció idején pedig hiába lett a császár újra a főhatalom névleges birtokosa, valójában először a korábbi nemesi rétegekből megmaradt oligarchák irányították az országot, majd az 1930-as években a hadsereg vette át a hatalmat. Valójában sosem a császáré volt a döntő szó, de ezt nyomatékosítandó az amerikaiak az 1947-es alkotmányban teljesen megfosztották minden politikai jogától, és csupán a nemzet egységének megtestesítője lett. 

Akihitónak pont az volt a nagy eredménye, hogy bár hivatalosan teljesen súlytalan a pozíciója, mégis releváns tudott maradni. A maga visszafogott módján megszólalt a nemzet sorskérdéseivel kapcsolatban, hiába van formálisan eltiltva a politikától. Például az utóbbi években mintha ellensúlyozni próbálta volna, hogy a kormány keményebb hangvételben beszélt a védelmi-nemzetbiztonsági kérdésekről, ugyanakkor egyre kevésbé meghunyászkodó hangnemben a háborús múltról. Japán világháborús múltjáról a kormánynál mindig sokkal megbánóbban szólt, közben pedig általában véve is a béke és a szomszédokkal való jó viszony fontosságát hangsúlyozta, miközben a kormány inkább a Kína és Észak-Korea jelentette külső fenyegetésekről szeret beszélni.

de legalábbis mindenképpen keresztbe tesz a jelenlegi kabinetnek terveivel. Ez a spekuláció azon alapul, hogy a kormány egyes konzervatívabb tagjai a császár lemondásáig  nem akarnak a nemzetet potenciálisan megosztó alkotmánymódosítási procedúrába bocsátkozni. Márpedig Abe Sinzó kormányfő legfőbb politikai célja pont a jelenlegi formájában szerinte túlságosan pacifista és Japán külpolitikáját gúzsba kötő alkotmány módosítása.

Ez egyébként a császár 21. századi szerepe körüli diskurzus nagy paradoxona. Miközben az amúgy elég kis számú, de az utóbbi időben elég hangos, és a kormánypárt környékén is élénken sürgölődő japán nativisták és szélsőjobboldaliak a császár pozíciójának erősítése mellett ágálnak, és a trón “régi fényének” visszaállítását akarják elérni, addig a trónon lévő császár, akit ők megerősítenének, valójában az övékkel teljesen ellentétes nézeteket vall Japán külpolitikájáról és a világban betöltendő szerepéről. 

Mi lesz a naptárral?

De persze ez a kérdés javarészt csak az unatkozó nacionalistákat foglalkoztatja, és annak fényében, hogy a japán politika mennyire rezisztens bármiféle változásra, még a legutóbbi Godzilla-film is hihetőbb a szélsőjobbos ábrándozásnál. A császár lemondása körüli fő problémák ennél sokkal földhöz ragadtabb dolgok lesznek: elsősorban az, hogy mikor derül már ki végre, hogy mi lesz a következő császári éra neve. 

Ennek oka, hogy Japánban a hivatalos dokumentumokon az éveket a császár uralkodásával jelölik, minden császárnak megvan a maga korszaka, amely külön nevet visel. Tehát idén nem 2017, hanem a Akihito uralkodásának, azaz a Heiszei-korszaknak 29. éve van. Viszont a Heiszei (jelentése kb. a béke eljövetele) korszak két év múlva véget ér, úgyhogy jó lenne gyorsan kitalálni, hogy az utód, Naruhito koronaherceg milyen névvel akarja illetni saját uralkodásának korszakát, hogy a 2019-es papírokra is tudják, mit kell majd írni. 

A másik nagy kérdés természetesen az, hogy milyen uralkodó lesz Naruhito. Bár a japán császári család nincs napi szinten a közfigyelem középpontjában, és például a brit királyi családhoz viszonyítva rendkívül visszahúzódónak tűnhetnek, azért ceremoniális szerepük nagyon is jelentős. 

Az 57 éves trónörökös Oxfordban tanult, és apjához hasonlóan kicsit haladóbban gondolkodik a császári család viszonyairól, mint a császárságot irányító bürokraták. Ő is elkötelezett pacifista, és 2015-ben kisebb botrány is lett belőle, hogy azt mondta, fontos, hogy Japán alázattal emlékezzen a múltra, és a tragikus háborús tapasztalatait átadja a következő generációknak. Arról is beszélt, hogy apjához hasonlóan közelebb akarja hoznia monarchiát az emberekhez, és korábban úgy fogalmazott, friss lendületet akar adni a császárság intézményének.

Örökös nyomás

Naruhitónak korábban voltak már összezörrenései a császári hivatallal, főleg felesége egzecíroztatása miatt, és ezek trónra lépésével újra felszínre kerülhetnek. Maszako koronahercegné ugyanis hosszú ideje depresszióban szenved, miután lelkileg összetörte a pozíciójával járó felhajtás és nyomás. A Harvardon tanult nő annak idején elég nehezen adta be a derekát, kétszer is visszautasította Naruhito eljegyzését, mert nem akarta feladni “köznépi” életét és diplomáciai karrierjét. Utólag nagyon úgy tűnik, valósak voltak a félelmei, és nem bírta a császári családhoz tartozással járó szigorú kötöttségeket és konzervatív elvárásokat.

Különösen azért nehezedett rá nagy nyomás, hogy fiúgyermeket szüljön, miután mire megházasodtak 1993-ban, már jó harminc éve nem született férfi tagja a császári családnak. Miután 2001-ben lányuk született, nagy politikai-társadalmi perpatvar indult, mert a konzervatívok beijedtek, hogy veszélybe került a császári család férfi ága. Maszako ezt követően alig jelent meg nyilvánosan, 2004-ben a császári hivatal is elismerte, hogy depresszióval kezelik. Naruhito császárrá lépésével feleségére vélhetően újra nagy nyomás fog nehezedni, hogy kilépjen a köz elé. 

És az is biztos, hogy újra elő fog kerülni az utódlás kérdése is.

• A probléma gyökere, hogy a nők el vannak tiltva a tróntól, miközben a jelenleg a császári családban csak hat férfi van.
• Ráadásul ha a család női tagja a köznéppel házasodik, automatikusan elveszti nemesi rangját.
• Tehát a jelenlegi rendszerben trónörökös csak akkor születhet, ha a császári család egy férfi tagja fiúgyermeket nemz.
• Erre az utóbbi ötven évben kétszer volt példa: 1965-ben született Micsiko második fia, Fumihito, akinek 2006-ban született fiúgyermeke, Hiszahito.

Hiszahito megszületése előtt nagy vita volt róla, hogy a nőknek is engedélyezzék-e a trónra lépést, illetve visszaengedjék-e a császári családba azokat, akiket a köznéppel való házasodás miatt zártak ki. Ám a témát a kis herceg megszületésével azonnal jegelték.

Viszont ettől még a jelenlegi rendszerben továbbra sem biztosított a fennmaradt írásos források szerint legalább a 6. század óta uralkodó, azaz közel másfél évezrede trónon lévő császári család hosszú távú fennmaradása, hiszen a kiházasodó nők kizárása miatt folyamatosan fogy a létszám. Felmérések szerint ugyanakkor a japánok többsége támogatja a nők trónra lépését, kérdés, hogy a társadalomnál mindig egy-két fokkal konzervatívabb japán politika mikorra fogadja el ezt.

(Borítókép: REUTERS / Kimimasa Mayama / Pool)