Több ezer gyereket erőszakoltak meg papok Ausztráliában

GettyImages-134603677
2017.12.22. 17:24
Több ezer gyereket évtizedeken keresztül szexuálisan zaklattak különféle ausztrál intézményekben, derült ki az ausztrál Királyi Bizottság december közepén megjelent átfogó jelentéséből. A bizottság az elmúlt öt év nyomozati anyagát hozta most nyilvánosságra, amiben több mint nyolcezer áldozat szólalt meg. A vizsgált szexuális zaklatások 61 százalékát katolikus papok követték el.

1950 óta négyezer ausztrál intézményben 8 000 gyereket zaklattak szexuálisan, derült ki egy december közepén nyilvánosságra került jelentésből. Ausztráliában többek között iskolák, nevelőotthonok és vallási intézmények diákjai és lakói álltak elő azzal, hogy őket fiatalkorukban szexuálisan zaklatta valamelyik tanár, egyházi személy vagy nevelő.

A nyomozók nemcsak az áldozatokat hallgatták meg, hanem családtagokat és barátokat is, valamint az érintett intézmények dolgozóit és mindenkit, aki valamilyen bizonyítékkal tudott szolgálni. Több mint 15 ezer ember kereste meg bizonyítékkal a bizottságot.

A szexuális erőszak fogalma a nyomozásban kiterjedt a gyerek nemi szervének fogdosásától az erőszakos szexuális kapcsolat létesítésén át a gyerekpornóig. Többen mondták azt is, hogy megverték, megkötözték vagy bedrogozták őket.

A jelentés szerint

  • az áldozatok közel kétharmada férfi;
  • a fiúknál az első szexuális zaklatás általában 10-14 éves korban történt;
  • a lányokat még fiatalabban, átlagban 9 évesen kezdték el zaklatni;
  • az áldozatok 93 százalékának férfi volt a zaklatója;
  • 36 százalékuk mondta azt, hogy egynél többen erőszakoskodtak vele;
  • a zaklatások átlagosan két évig tartottak;
  • a meghallgatások során a legfiatalabb interjúalany 7 éves volt, a legidősebb 93 éves;
  • az alapos kivizsgálást a volt ausztrál miniszterelnök, Julia Gillard szorgalmazta, mivel több áldozat is sérelmezte, hogy a kormány nem foglalkozik a gyerekek védelmével;
  • a jelentésen 2013 és 2017 között majdnem 700 ember dolgozott, akik több mint egymillió dokumentumot vizsgáltak át.

Az áldozatok gyakran vonzónak és karizmatikusnak írták le zaklatójukat, olyannak, aki népszerű volt a felnőttek és gyerekek körében egyaránt. Néhány áldozat azt is elmondta, hogy az elkövetők a szexuális juttatásokért cserébe

étellel, ruhákkal, drogokkal, alkohollal vagy pénzzel jutalmazták őket.

"Megtanultam, mi kell a túléléshez, szóval én engedékeny voltam. Sok fiút iszonyatos gonoszsággal összevertek és megerőszakoltak. Engem megfenyegetett, másképp nem tettem volna meg. Féltem,

és csak azt tettem, amit a túléléshez kellett

– mondta az egyik megszólaló a zaklatójáról, aki az 1960-as években vált szexuális erőszak áldozatává az egyik patinás bentlakásos intézményben.

"Állandó félelemben éltem. Az árvaházban töltött idő megfosztott az ártatlanságomtól, és megbélyegzett: rémült, félelemmel teli, jelentéktelen, introvertált, szomorú és öngyilkos hajlamú lettem. Hagyniuk kellett volna, hogy egy boldog gyerek maradhassak, nem pedig olyan valaki, akinek állandóan a háta mögé kell néznie, honnan jön a következő verés.

Pont azok az emberek tettek tönkre, akiknek meg kellett volna védeniük.

– mondta egy másik áldozat a jelentés készítőinek.

A zaklatások 61 százalékát katolikus papok követték el

A jelentés szerint 1980 és 2015 között

4 444 gyerek lett pedofil papok áldozata.

Pontosan 1880 zaklatóról beszélnek, többek között papokról, szerzetesekről, nővérekről és erősen vallásos világi személyekről. Eddig a nyomozás szerint a papok hét százalékát vádolták meg kiskorúak elleni szexuális erőszakkal. Volt olyan rend is, ahol tízből négy pap volt érintett szexuális bűncselekményben.

A bizottság javaslatokat tett, hogy szerintük miként lehetne megakadályozni a papok által elkövetett szexuális zaklatásokat. Javasolták többek között

a papi cölibátus megszüntetését és a gyónási titoktartás mérséklését,

hátha valaki gyónás közben vallja be bűntettét, amit aztán a gyóntató papnak jelentenie kéne.

Melbourne érseke, Denis Hart azonban sérthetetlennek és megtörhetetlennek nevezte a gyónási titoktartást. Megoldásnak arra az esetre, ha valaki gyónás közben árulja el, hogy gyerekeket zaklatott, azt látja, hogy a gyóntató próbálja meg rábeszélni az elkövetőt, hogy a gyóntatófülkén kívül is vallja be bűnét – mondjuk a rendőrségnek. Az érsek korábban azt is állította, hogy ő még a börtönt is vállalná, ám sosem törné meg titoktartási esküjét.

A jelentés azt is kifogásolja, hogy az egyházban bevett szokás, ha egy papról kiderül, hogy szexuális erőszaktevő, akkor ahelyett, hogy a bűncselekményt a rendőrségen jelentenék, a papot inkább áthelyezik egy másik parókiára, így próbálva eltussolni a történéseket.

Reakciók a jelentésre

A jelentés készítői további javaslatokat is tettek:

  • egy olyan stratégiát kellene készítenie a kormánynak, amivel megakadályozható, hogy további szexuális abúzusok történjenek gyerekekkel szemben;
  • az iskolákban a gyerekeket fel kell készíteni az ilyen helyzetek kivédésére;
  • kötelezővé kéne tenni például a gyerekek egyházi lelki gondozóinak és a pszichológusoknak, hogy jelentsék, ha szexuális erőszakról hallanak.

A volt miniszterelnök, Gillard a jelentés megjelenése után azt írta ki Twitterjére: "A nemzetünk hálás nektek és azoknak a túlélőknek is, akik olyan keményen harcoltak az igazságért és egy biztonságosabb jövőért a gyerekeink számára."

A jelenlegi miniszterelnök, Malcolm Turnbull bejelentette, hogy 40 millió dollárt gyűjtenek össze a szexuális erőszak áldozatainak.

Sydney érseke, Antony Fisher szerint a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak bármilyen közegben megjelenhet, "cölibátus ide vagy oda", és akár olyan családokat és intézményeket is érinthet, melyeknek semmi közük a papsághoz.

A Vatikán egy rövid nyilatkozatot adott ki, amiben az áll, hogy az ausztrál Királyi Bizottság nagyon alapos munkát végzett a nyomozással, és szerintük "ezt a témát komolyan kell venni."

A Szentszék továbbra is szorosan támogatja az ausztrál katolikus egyházat, amíg az segíti az áldozatokat és a túlélőket a gyógyulásban és az igazságszolgáltatásban.

(forrás: BBC, CNN, Guardian, The Sydney Morning Herald)