Szöul szerint Észak-Korea belemegy tárgyalásokba

2017.12.26. 11:30

A dél-koreai országegyesítési minisztérium előrejelzése szerint Észak-Korea 2018-ban nyitott lesz arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal, miközben továbbra is ragaszkodni fog ahhoz, hogy de facto atomhatalomként ismertesse el magát.

A jelentésből az nem derült ki, hogy a minisztérium mire alapozza optimista előrejelzését Phenjan várható nyitottságáról a diplomáciai párbeszédre.

A Reuters szerint a szöuli védelmi minisztérium közben bejelentette, hogy egy különleges katonai alakulatot hoz létre, aminek célja az észak-koreai nukleáris- és rakétafenyegetés elhárítása, és lereagálása.

Múlt pénteken az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa egyhangúlag újabb szankciókat szavazott meg Észak-Koreával szemben. Az új intézkedések értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. Észak-Korea erre heves retorikával reagált, és hadüzenetnek minősítette a szankciókat.

A kínai vámhivatal kedden közzétett adataiból kiderült: novemberben Kína egyáltalán nem exportált olajipari termékeket Észak-Koreába, amivel Peking még az ENSZ által elrendelt szankciókon is túltett.

A Dzsungang Ilbo című dél-koreai lap egy kormányzati tisztségviselőtől úgy értesült, hogy Phenjan a közeljövőben egy kamerával és kommunikációs berendezésekkel felszerelt műhold felbocsátására készül, írja az MTI. Szakértők szerint a műhold az észak-koreai ballisztikusrakéta-technológia fejlesztését szolgálná, és ebből adódóan ENSZ-határozatok rendelkezéseibe ütközne.