![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A CNN-nek adott interjút pénteken New York polgármestere, Bill de Blasio, melyből kiderült, az eddigi információk szerint a tucatnyi emberéletet követelő csütörtök esti bronxi lakástüzet az okozta, hogy egy kisgyermek a tűzhellyel játszott – írja az MTI.
De Blasio az elmúlt évtizedek legtragikusabb tűzesetének nevezte a csütörtöki tragédiát, melyben tizenketten veszítették életüket, négy sebesültet pedig még mindig életveszélyes állapotban ápolnak kórházban.
Szörnyű tragédia ez az ünnepek kellős közepén, amikor mindenki a családja körében van és végre békés pillanatoknak örvendhet.
– mondta a polgármester, hangsúlyozva azt is, hogy a vizsgálatok ugyan még tartanak, de az eddigi információkból az derült ki, hogy a gyorsan terjedő tüzet az egyik első emeleti lakásban az égő tűzhellyel játszadozó kisgyerek okozta.
A tűzoltókat is méltatta, mint mondta, perceken belül a helyszínen voltak, és a fagyos hidegben, nagyon nehéz körülmények között is nagyszerű munkát végeztek.