Nemi erőszakkal vádolják a táliboktól kimentett kanadait
Többek között nemi erőszakkal is vádolják azt a Joshua Boyle-t, akit tavaly mentettek ki Pakisztánban családjával, miután elrabolták a tálibok, írja a Guardian.
A kanadai Boyle és amerikai felesége 2012-ben Afganisztánban utaztak, amikor foglyul ejtették őket. Boyle felesége már hat hónapos terhes volt, így első gyerekük fogságban született, ahogy a másik kettő is, miután öt évig nem engedték őket szabadon az elrablóik. A családot tavaly ősszel sikerült kimenekíteni, azóta hazatértek, és még Justin Trudeu kanadai elnök is fogadta őket.
Most Boyle azzal került be a hírekbe, hogy 15 esetben indítottak ellene eljárást, nyolc esetben erőszak, két esetben nemi erőszak, két esetben fogvatartás és egy esetben halálos fenyegetés miatt, illetve egyszer arra kényszerített valakit, hogy az akarata ellenére gyógyszert vegyen be és egy alkalommal a rendőrséget is félrevezette. A vádak szerint mindegyik eset nem sokkal azután történt, hogy kiszabadították a férfit és családját. Boyle egyelőre előzetes letartóztatásban van.
Boyle ügyvédje tagadja a vádakat, a feleség pedig nem akar beszélni az ügyekről.