Vilmos
10 °C
22 °C

Megbukott a fellógatással fenyegetőző román miniszterelnök

2018.01.15. 20:33 Módosítva: 2018-01-15 22:54:55

Lemondott Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága megvonta tőle politikai támogatását - írta az MTI.

Mihai Tudose
Mihai Tudose
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A Transindex.ro szerint a PSD végrehajtó bizottságának ülése 16 órától kezdődött, és bár többen is arra kérték Liviu Dragnea pártelnököt és Mihai Tudose miniszterelnököt, hogy kezeljék a pártban kialakult konfliktust, a Tudose-kormány pedig folytassa munkáját, végül 59-en szavaztak arra, hogy Tudose távozzon, 4-en nemmel szavaztak és 4-en tartózkodtak. A hírtelevízió és a Hotnews értesülései szerint is

Paul Stănescu lesz az ügyvivő miniszterelnök.

„Megyek a Victoria-palotába összeszedni a dolgaimat. Ideiglenesen sem akarok kormányfő maradni" - mondta az újságíróknak. 2010 óta ő volt a kilencedik román miniszterelnök.

Liviu Dragnea pártelnök éjjel a pártülést követő sajtóértekezletén azt mondta: megérti, hogy az államfő nem örül az újabb kormányváltásnak, de kifejezte reményét, hogy a miniszterelnök-jelölt kinevezésénél "az alkotmány szerint jár el, akárcsak eddig".

Arra az újságírói kérdésre: van-e valamilyen garancia arra, hogy fél év múlva a PSD nem akarja harmadik kormányát is leváltani a pártelnök beismerte: "nem volt szerencsés keze" Grindeanu és Tudose esetében, ezért úgy döntött, hogy ő maga már nem tesz javaslatot a következő kormányfőjelöltre, akinek személyéről a pártvezetés keddi ülésén a kollégái javaslatai alapján fognak dönteni. Tudose lemondásáról hivatalosan kedden értesítik az elnöki hivatalt.

A most már eltávolított román miniszterelnök egyik kijelentése éppen a napokban váltott ki hatalmas botrányt, miután a székely autonómiával kapcsolatban azt mondta, „ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni.

Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lobogni mellette a helyi felelősök is."

Az ügy miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a román nagykövetet.

Hétfőn délután Tudose visszakozott a kijelentésből, és átfogalmazva azt mondta, „amikor a zászlón való lengést említettem, az állami hatóságokra utaltam, amelyeknek alkalmazniuk kell a törvényt. Az ő mandátumuk fog a zászló mellett lobogni, ha nem szereznek érvényt a törvénynek."

Az MTI összeszedte a további botrányait: Elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan Tudose a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba. A múlt héten egy pedofil rendőr miatti botrány során Tudose lemondásra szólította fel a pártelnök egyik legközelebbi bizalmasát, Carmen Dan belügyminisztert. A Dragnea és Tudose közti feszültség azonban régebbi keletű: a kormányfő egyik legfőbb "bűne" az volt, hogy nem vállalta fel az igazságügyi reformot. A csomagot ugyanis sürgősségi kormányrendelettel szerette volna elfogadtatni a szociáldemokrata párt, de a kormányfő nem akarta magára vállalni a felelősséget, és ragaszkodott a parlamenti eljáráshoz.

A miniszterelnök lemondása a PSD politikai ellenfelét, a jobboldali Klaus Iohannis államfőt hozza helyzetbe, akit az alkotmány nem kötelez arra, hogy harmadszor is a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező PSD jelöltjét bízza meg kormányalakítással.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft