Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Több száz kanyarós van már Ukrajnában, többségük gyerek

2018.01.15. 19:01

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte az állami egészségügyi központok adataira hivatkozva hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség nyomán az MTI.

A fertőzés főként a gyermekeket és a fiatal, huszonéves felnőtteket érinti.

Kijevben a megbetegedettek 46,5 százaléka 5-9 év közötti kisgyermek, az összesen 87 fertőzött közül 44-en szorulnak kórházi ápolásra, közülük 31 gyermeket és egy felnőttet az intenzív osztályon ápolnak.

A nyugat-ukrajnai Lviv megyében is terjed a fertőzés, 2018 első két hetében 75-en fordultak orvoshoz kanyaróra utaló tünetekkel, miközben 2017-ben összesen 114 kanyarós beteget regisztráltak a megyében, abból is 50-et decemberben. A szomszédos Ternopil megyében januárban 65-en betegedtek meg kanyaróban. Az ország déli részén lévő Mikolajiv megyében 14-en kapták el a kanyarót, további viszont 58 betegnél hepatitis A vírus okozta fertőző májgyulladást diagnosztizáltak.

A kanyarófertőzés terjedése ellenére Kijevben egyelőre nincs tanítási szünet, de a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk városban már karanténszünetet rendeltek el, az iskolák a hét végéig zárva lesznek. Itt az év eleje óta több mint harminc gyermek betegedett meg kanyaróban, a fele egyetlen nap alatt, múlt csütörtökön, emiatt döntött a városvezetés az iskolák bezárása mellett. A dél-ukrajnai Odesszában meghosszabbították az iskolákban a tanítási szünetet, miután csak decemberben 196-an betegedtek meg kanyaróban, köztük 120 gyermek.

A kanyarós megbetegedések száma Ukrajnában évek óta főként a déli megyékben magas, az orvosok szerint a védőoltások elmulasztása a fő oka a magas lázzal, kiütésekkel jelentkező, több esetben súlyos, akár halálos szövődményeket is okozó, veszélyes betegség terjedésének.