Minek is kéne védeni a világ legkeményebb drogbárójának perében az esküdteket?

2018.01.27. 10:47

Az egyik legnagyobb és legkegyetlenebb mexikói drogbáró, a Sinaloa kartell vezetője, Joaquín "El Chapo" Guzmán, azaz a Köpcös védőügyvédje szerint nem kellene speciális védelmet biztosítani az esküdteknek Guzmán amerikai bíróságon zajló perében. A védelem szerint ugyanis ez ellenkezik az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével: ha elrendelnék a védelmet, azzal szerinte azt a látszatot keltenék, hogy a Köpcös veszélyes és bűnös - írja az Independent.

Guzmánt épp egy éve adta ki Mexikó az Amerikai Egyesült Államoknak; a szövetségi eljárásban az Amerikába (is) irányuló kábítószercsempészet mellett bűnszövetkezet szervezésével, pénzmosással, kínzással, emberkereskedelemmel és szándékos emberölésekkel vádolják. Guzmán nem vallotta bűnösnek magát. A brooklyni ügyészség azt javasolta, az ügyben anonim esküdtszéket nevezzenek ki, a tagjait szállásolják el védett helyen, és kísérjék őket fegyveres őrök azokban a hónapokban, ameddig a tárgyalás - várhatóan még ebben az évben - tartani fog.

Az ügyészség mindezt egyrészt a Köpcös erőszakos múltjára hivatkozva javasolta, másrészt arra, hogy állítólag próbálta már megöletni azokat, akik ellene tanúskodtak. El Chapo ügyvédje szerint mindezt csak olyanok állítják, akik az ilyen vallomásokkal csak a saját büntetésüket próbálják csökkenteni. A bíróság még nem döntött.

El Chapo korábban már kétszer szökött meg Mexikói börtönökből, másodszor egy, a fürdőszobájából induló alagúton keresztül, és vannak, akik úgy vélik, a szökések a mexikói hatóságok közreműködésével történtek, és szándékosan hagyták futni a kokainból szerzett pénzből a gazdaságot is fellendítő Guzmánt.

Kapcsolódó
De miért engedhették megszökni a Köpcöst?

De miért engedhették megszökni a Köpcöst?

A kokain mindenkinek jó, kivéve a gringókat. Tudósítás Mexikóból, ahol az aranytojást tojó tyúk és a közellenség ugyanaz az ember.

Angel Melendez amerikai különleges ügynök közölte: Guzmán ezúttal az amerikai igazságszolgáltatással néz szembe, "és biztosíthatok mindenkit, ezúttal nem lesznek semmiféle fürdőszobából induló alagutak."

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.

32 perce

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.

február 8., 14:36

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.

február 8., 21:25

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.

február 8., 12:05

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

A polgári áldozatok többsége külföldi volt.

február 8., 17:59

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája