Magdolna
19 °C
27 °C

Tízezer görög tüntetett a macedón névvita kompromisszumos lezárása ellen

2018.02.04. 16:30 Módosítva: 2018-02-04 18:23:49

Tízezrek tüntettek vasárnap az athéni parlament előtt, mert nem szeretnék, hogy Görögország engedjen a szomszédos Macedóniának a lassan húsz éve tartó névvita lezárása érdekében, írja az MTI.

A Szintagma téri tiltakozás szervezői egymillió résztvevővel számolnak. Úgy tudják, hogy az ország minden szegletéből, sőt, külföldről is érkeztek tüntetők. A szervezők daruval egy hatalmas görög zászlót emeltek a magasba. A nacionalista szervezetek, veteránegyesületek, egyházközségek és a görög diaszpóra jelentősebb képviselői által összehívott megmozdulást számos rendőr vigyázta. A tüntetés egyik főszónoka a világhírű zeneszerző, a 92 éves Mikisz Theodorakisz volt, aki népszavazás kiírását követelte a kormánytól. 

A görög közélet több jelentős alakja - köztük politikusok, vallási és katonai vezetők - is részt vett a megmozduláson. Csak Görögország északi részéből mintegy 2500 busz szállította a résztvevőket a demonstrációra, és két hajó érkezett Krétáról. A főváros központját lezárták a közlekedés elől, és három nagyobb metrómegálló sem működött. "Macedónia görög és kizárólag görög" - mondta az egyik tüntető, Allia Szarellisz, aki az Egyesült Államokból érkezett a megmozdulásra. "Ezért harcolnunk kell, és az egész világgal tudatnunk kell."

Két héttel ezelőtt hasonló tüntetést szerveztek Szalonikiben, Makedónia tartomány székvárosában, amelyen a rendőrség szerint 100 ezren, a szervezők szerint pedig 400 ezren vettek részt. Az athéni tiltakozással egy időben 700 baloldali és anarchista tüntetett az egységes Balkánért. Egy friss közvélemény-kutatás szerint a görögök 59 százaléka ellenzi, hogy a Macedónia szó szerepeljen az északi szomszéd jövőbeli nevében, de a megkérdezettek 35 százalékát nem zavarná ez. A görög-macedón névvita 1991-ben kezdődött, miután Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Görögország már akkor kifogásolta, hogy az új ország a Macedón Köztársaság nevet akarja viselni. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, hogy a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő.

Az ország így a nemzetközi dokumentumokban jelenleg a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, az alkotmányában is meghatározott nevében azonban nem szerepel az utalás Jugoszláviára. A névvita miatt Macedónia európai uniós és NATO-integrációja késik, Görögország ugyanis addig nem hajlandó megszavazni északi szomszédja csatlakozását a két szervezethez, amíg az nem mond le a Macedónia névről. A vita végére szakértők szerint úgy kerülhet pont, hogy a Macedón Köztársaság nevét megtoldják az új vagy északi jelzővel.