Jannisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter közösségi finanszírozással alapít pártot

2018.02.08. 19:02 Módosítva: 2018.02.08. 19:02

Jannisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, közgazdász közösségi kampányt indított csütörtökön új pártja finanszírozására. Twitter-üzenetben kér pénzt a görögöktől, hogy visszatérhessen a 2015-ös "görög tavasz", amikor országa pénzügyi válságának csúcspontján pénzügyminiszterként szállt szembe a dél-európai állam nemzetközi hitelezőivel, írja az MTI.

Varufakisz felhívásában kiemelte, hogy jövőbeni politikai csoportosulása a jelenlegi görög pártokkal ellentétben elutasítja a vállalatok és intézmények adományait. A kampányt néhány híresség is támogatja, Varufakisz Naomi Kleint, a "No Logo!" című globalizációkritikus könyv kanadai szerzőjét, Noam Chomsky, világhírű nyelvészt, illetve Brian Eno brit zenészt nevezte meg.

A párt, amelyet Varufakisz március 26-án  alapítana meg hivatalosan, az általa 2016-ban létrehozott DiEM25 nevű (Demokrácia Európában 2025 Mozgalom) európai szervezethez tartozna. Ez utóbbi egy baloldali, nemzetek feletti, radikálisan európapárti szervezetként hirdeti magát. Jannisz Varufakisz emellett januárban közös kampányt indított a francia Szocialista Párt volt elnökjelöltjével, Benoit Hamonnal a 2019-es európai parlamenti választásokra  készülve. Görögországban szintén választások lesznek jövő szeptemberben.