Judit
2 °C
7 °C

Újra vegyi fegyvert vetettek be Szíriában

2018.02.25. 23:36

Újabb gáztámadást hajthatott végre Bassár el-Aszad rezsimje Kelet-Gútában - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). A brit székhelyű szervezet vezetője egy helyi orvosra hivatkozva mondta el, hogy a kormányerők egyik légitámadását követően 14 embert vittek légzési problémákkal kórházba, és egy hároméves gyerek meg is halt - írja az MTI.

"A páciensek többségének ruhája és bőre klórszagú volt. Légzési nehézségeik voltak, és bőr- és szemirritációra panaszkodtak" - mondta el Rámi Abdel-Rahmán. A Dzsejs ul-Iszlám nevű felkelő szervezet egyik vezetője a Twitteren szintén azt írta, hogy a damaszkuszi rezsim klórgáztámadást hajtott végre.

Az orosz védelmi tárca, Damaszkusz szövetségese szerint viszont a felkelők provokációjáról van szó, akik maguk vetik be a vegyi fegyvert, majd a rezsimet teszik felelőssé érte.

Damaszkusz egy hete példátlan intenzitású légitámadásokat indított a főváros mellett található Kelet-Gúta ellen, ahol mintegy 400 ezer civil él. A damaszkuszi vezetés saját bevallása szerint lemondott vegyi fegyvereiről, és nem alkalmaz ilyen eszközöket. Ennek ellenére a Nyugat szerint a szíriai vezetés több esetben is hajtott végre vegyi támadást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton fogadott el határozatot, melyben haladéktalanul 30 napos tűzszünetet kihirdetését követelte Szíriában, ahol a 2011 óta tartó konfliktus már több mint 340 ezer halálos áldozatot követelt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?