Szkripal-ügy: rengeteg bizonyítékot gyűjtöttek a nyomozók
További Külföld cikkek
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
Több száz tanút hallgattak meg és bizonyítékok tömegét gyűjtötték össze a délnyugat-angliai Salisbury városában a Szkripal-ügyben nyomozó hatóságok, írja az MTI. Amber Rudd brit belügyminiszter azonban továbbra sem fedte fel, hogy az elkövetők pontosan milyen hatóanyagot használtak.
Rudd, akinek vezetésével szombaton ülést tartott a brit kormány és a biztonsági szolgálatok rendkívüli helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA), elmondta: a Nagy-Britanniában működő 11 rendőrségi terrorelhárító szolgálatból nyolc kapcsolódott be a vizsgálatba több mint 250 nyomozóval.
A belügyminiszter szerint az eddig meghallgatott tanúk száma meghaladja a kétszázat, a rendőrség pedig 240 olyan tárgyat és egyéb anyagot gyűjtött össze, ami bizonyítéknak tekinthető.
Múlt vasárnap mérgezték meg a 66 éves Szergej Szkripalt, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynökét, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét. A férfi 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, a támadás idején 33 éves lányával, Julija Szkripallal volt együtt.
Az állapotuk továbbra is válságos, de stabil. Rajtuk kívül szintén mérgezést szenvedett a helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey, aki súlyos állapotban van, de kommunikál a környezetével.
A gyilkossági kísérletnél használt idegméregről a hatóságok továbbra sem mondanak semmit. A belügyminiszter is kitért a válaszadástól és inkább a bizonyítékgyűjtés fontosságáról beszélt. A brit hatóságok hivatalosan eddig csak annyit közöltek, hogy "nagyon ritka" idegméreg okozta a Salisburyben történt mérgezést.
Arra a kérdésre sem érkezett egyértelmű válasz, hogy várhatóan mikor lehet megtudni a gyanúsított vagy gyanúsítottak kilétét, ahogy Rudd az esetleges megtorló lépésekről sem beszélt. Ennek megfelelően a brit kormány a vizsgálat kezdete óta igen óvatosan nyilatkozik a felelősség kérdéséről és az esetleges szankciók lehetőségéről.
Theresa May miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta szombaton, hogy London "cselekedni fog, ha cselekvésre lesz szükség", és megteszi "a megfelelő lépéseket", ha az bizonyosodik be, hogy az incidensért "valamely állam" felelős. May nem volt hajlandó azonban találgatásokba bocsátkozni arra a kérdésre, hogy Oroszországot terheli-e a felelősség.