Magyarellenes kijelentések miatt büntetett a román médiahatóság
Idegengyűlölő kijelentésekért és etnikai gyűlöletszításért 30 ezer lejre (2 millió forint) bírságolta a román médiahatóság a B1 hírtelevíziót kedden, Radu Banciu műsorvezető magyarellenes kijelentései miatt – írja az MTI.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) most a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat egyik tagjának panasza nyomán vizsgálta meg a B1 csatorna egyik műsorának tavaly szeptemberi adását, ahol a műsorvezető azért intézett kirohanást a diszkriminációellenes tanács és Benkő Erika parlamenti képviselő ellen, mert felelősségre vonták egy korábbi magyarellenes hangulatkeltése miatt.
A bírságolásról közölt médiabeszámolók szerint a műsorvezető a képviselőt azzal gyanúsította, hogy bizonyára magyar kém, mert másként egy románul helytelenül fogalmazó ember szerinte nem lehetne a bukaresti parlament tagja, emellett pedig állítólag azt is kifejtette, hogy
ha Székelyföldön autonómia lesz, akkor a magyarok szögesdróttal próbálják majd a románokat távol tartani, kilyukasztják a románok autóinak a kerekeit, a románok pedig nem mernek majd románul beszélni, mert félni fognak, hogy felakasztják őket.
A CNA korábban egyszer már megbírságolta a csatornát, most ezt is figyelembe véve kaptak ekkora bírságot.