Feladta magát a volt katalán oktatási miniszter
Feladta magát Skóciában szerdán Katalónia volt oktatásügyi minisztere, aki ellen európai elfogatóparancsot adott ki a spanyol legfelsőbb bíróság lázadás és közpénzek hűtlen kezelése miatt - írja az MTI. Clara Ponsati, aki a katalán függetlenség elkötelezett híve, Edinburgh központjában ügyvédjével együtt ment be egy rendőrőrsre. Ponsati akadémikus, és a St. Andrews Egyetem tanára. Ügyvédje szerint harcol kiadatása ellen, óvadék fejében szabadlábon akar védekezni. Ponsati tart attól, hogy Spanyolországban bírósági tárgyalása nem lenne tisztességes.
![Clara Ponsati ügyvédjével érkezik a bíróságra](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1974/19749/197493/19749383_15d5092a669c069906f90beff7512d84_wm.jpg)
"Ahogy más katalán politikusok, úgy én is segítettem abban, hogy békés, demokratikus népszavazást tartsunk 2017 októberében (Katalónia függetlenné válásáról), mégis azzal vádolnak, hogy erőszakos lázadást szítottam a spanyol nemzet egysége ellen" - mondta Ponsati.
Madrid az október 1-jei népszavazást törvénytelennek nyilvánította, és több volt vezető katalán politikus vagy rács mögött vár ügye tárgyalására, vagy száműzetésbe vonult. A spanyol legfelsőbb bíróság pénteken döntött az európai elfogatóparancs újbóli kiadásáról Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának külföldön lévő négy tagja ellen. Puigdemontot vasárnap a dán-német határon őrizetbe vette a német rendőrség.
A katalán függetlenségi politikusok elleni vádak közül a lázadás számít a legsúlyosabbnak, a spanyol büntető törvénykönyv szerint a maximálisan kiszabható büntetés érte 30 év szabadságvesztés.