A választásokra börtönbe kerülhet a két legesélyesebb elnökjelölt Brazíliában

GettyImages-880244646
2018.04.14. 09:59 Módosítva: 2018.04.14. 09:59

Ugyan a választásokat csak októberben tartják, elképzelhető, hogy addig mindkét elnökjelölt börtönbe kerül. A New York Times írja, hogy a brazil szélsőjobb elnökjelöltjét a helyi legfőbb ügyész gyűlöletkeltéssel vádolja, amiért Jair Bolsonaro akár három év börtönt is kaphat. A hír alig egy héttel azután jelent meg, hogy a felmérések alapján a legesélyesebb, Luiz Inácio Lula da Silva korábbi brazil elnök elkezdte letölteni a 12 éves börtönbüntetését korrupció miatt.

A legfőbb ügyész vádja szerint a 63 éves Bolsonaro rendszeresen gyűlöletkeltő kijelentéseket tesz a feketékkel, melegekkel, nőkkel és a környék őslakosaival szemben, aminek köszönhetően a második legesélyesebb jelölt az októberi választáson. Az ügyész több olyan sort is kiemelt Bolsonaro egy évvel ezelőtti beszédéből, ami szerinte kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát. Bolsonaro az őslakosokról úgy beszélt, mint olyanok, akik már szaporodni sem tudnak, illetve arról is beszélt, hogy van négy fia és egy lánya, de utóbbi csak egy pillanatnyi gyengeség miatt csúszhatott csak be. Másik alkalommal arról beszélt, hogy jobban elviselné, ha a fia meghalna autóbalesetben, mintsem egyszer hazaállítson egy bajszos férfivel. Ezzel párhuzamosan a főügyész megvádolta Bolsonaro törvényhozóként dolgozó fiát, amiért megfenyegetett egy újságírót.

Jair Bolsonarónak egyébként már van egy ügye 2014-ből, amikor egy női törvényhozónak azt mondta a bíróságon, hogy még ahhoz is csúnya, hogy megerőszakolják.

(Borítókép: J air Bolsonaro egy politikai találkozón Sao Paulóban 2017 novemberében - fotó: Patricia Monteiro / Bloomberg / Getty Images Hungary)