Indiában halálos ítélet várhat azokra, akik kisgyereket erőszakolnak meg

2018.04.21. 13:18

Halálos ítéletet kell kiszabni azokra, akikről bizonyítást nyer, hogy nemi erőszakot követtek el 12 évesnél fiatalabb kisgyereken - határozott szombaton az indiai kormány az MTI híradása szerint.

A kormányhatározatot még az államfőnek is jóvá kell hagynia, és akkor válhat törvénnyé, ha 6 hónapon belül a parlament is megerősíti a döntést, de a bíróságok már addig is alkalmazhatják a jogszabályt, és hivatkozhatnak rá ítélethozatalnál. A döntéssel a kormányzat a kiskorúak elleni szexuális erőszak elleni fellépést szeretné elősegíteni. Az elmúlt hetekben óriási felháborodást okozott Indiában, hogy Dzsammu és Kasmír államban, az ország északi részén több hindu férfi elrabolt, többször megerőszakolt, majd meggyilkolt egy nyolcéves muszlim kislányt. Uttar Prades államban pedig éppen a kormányzó párt egyik politikusát gyanúsították meg azzal, hogy egy kisgyerekkel erőszakoskodott.

A nők elleni, sokszor halálos kimenetelű erőszak egyre terjed Indiában, annak dacára, hogy 2013-ban szigorítottak az erre vonatkozó törvényeken. Akkor az okozott óriási botrányt, hogy Újdelhiben egy buszon tömegesen megerőszakoltak egy fiatal lányt, aki később bele is halt sérüléseibe.