Fülöp, Evelin
15 °C
26 °C

Dróntámaszpontot építenek az amerikaiak Nigerben

2018.04.23. 12:34

Az amerikai légierő fegyveres drónoknak, pilóta nélküli repülőgépeknek épít támaszpontot Nigerben a szélsőségesek elleni hatékonyabb küzdelem jegyében - írja az AP. A Niger 201-es légi támaszpont egyelőre három hangárból és egy épülőfélben lévő kifutópályából áll. Az Agadeztől néhány kilométerre fekvő bázist jövő év elejétől veheti majd birtokba a hadsereg. Fenntartása becslések szerint 15 millió dollárba (csaknem 3,8 milliárd forintba) kerül majd évente.

A támaszpontot a nigeri kormány kérésére építették, és vadászgépek, illetve MQ-9 típusú drónok használják majd, amelyeket az afrikai ország fővárosából, Niameyből szállítanak át. A kiterjesztett hatósugarú, hírszerző és egyben támadó drónokat közeli észak- és nyugat-afrikai országokban is bevethetik majd.

A Nigerben állomásozó amerikai csapatok azt remélik, hogy az új bázis segítségével hatékonyabban vehetik fel a harcot a növekvő iszlamista fenyegetéssel a Száhel-övezet országaiban. A térségben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái és a velük szövetséges, nigériai Boko Haram iszlamista csoport szélsőségesei is aktívak.