Konstantin
12 °C
26 °C

Felásnak egy német folyópartot, hogy megoldjanak egy 36 éves rejtélyt

2018.05.03. 18:43

Ásatásokat kezdett a brit katonai rendőrség egy nyugat-németországi folyóparton egy 36 éve eltűnt kislányt keresve. Az ásást hétfőn kezdték meg a Paderborn melletti Alme folyó partján, és a keresés öt hétig is eltarthat.

A helyszínelők olyan tárgyakat, például ruhamaradványokat keresnek, amelyek az eltűnt gyermekhez köthetők, sőt úgy vélik, akár a kislány maradványait is megtalálhatják. A keresést a tanúvallomások és halottkémi vizsgálatok friss elemzése alapján rendelték el.

A kis Katrice Lee, egy Németországban állomásozó brit katona kislánya második születésnapján, 1981. november 28-án tűnt el egy brit katonai szupermarketből, ahol édesanyja a gyerekeivel éppen a születésnapra vásárolt édességeket. Az anya elmondása szerint kisebbik lánya kevesebb mint egy perc alatt tűnt el, amikor ő visszaszaladt egy chipsért.

Az apa, a ma 68 éves Richard Lee azt mondta, hogy apaként azt reméli, a nyomozók nem találnak semmit, mert akkor csak az a feltételezés marad, hogy a gyermeket elrabolták és talán még életben van.

A hatóságok közzétettek egy fotót arról, hogyan nézhet ki napjainkban az eltűnt Katrice, amennyiben életben van. Közzétették egy gyanúsított fantomképét is.

A nyomozás középpontjában áll egy zöld autó is, mivel egy szemtanú az eltűnés utáni napon egy férfit látott egy kisgyermekkel egy zöld autóban. Megpróbálják felkutatni azt az 500 embert is, akinek annak idején zöld autója volt a környéken, írja az MTI.

A család azt állítja, hogy a hatóságok megbocsáthatatlan hibákat és mulasztásokat követtek el a nyomozás kezdetén.