Iowában az első szívdobbanástól tilos az abortusz
A terhesség hatodik hete környékén, amikor a legtöbb nő még nem is tud a várandósságáról, általában elkezd dobogni a magzat szíve, és Iowában ettől a pillanattól kezdve tilos abortuszt végrehajtani. Ez az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvénye, és csak akkor tesznek kivételt, ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye, és ezt az áldozat jelentette is a hatóságoknál.
A Des Moines-i, republikánus többségű szenátus 29-17 arányban fogadta el a törvénytervezetet, amelyet a képviselőház már korábban jóváhagyott, és így most Kim Reynolds republikánus párti kormányzó elé kerül aláírásra - írja az MTI.
A republikánus politikusok nem titkolt célja a törvénnyel, hogy megpróbálják az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróságon megmásíttatni az 1973-as Roe kontra Wade ügyben született ítéletet, amelyben akkor a legfelső amerikai igazságszolgáltatási fórum kimondta:
a nőknek alkotmányos joguk van az abortuszhoz.
Az abortuszhoz való jog mellett kiálló Planned Parenthood nevű szervezet helyi szóvivője szerint az iowai abortusztörvény szándékosan alkotmánysértő, a tökéletesen biztonságos terhességmegszakítások 99 százalékát lehetetleníti el, és egyetlen célja, hogy megmásítsa a Roe kontra Wade ügyben született döntést.
„A törvény a magzati szívhangot használja fel eszközként, ami teljesen önkényes döntés, mert a szívverés még messze nem jelenti azt, hogy a magzat a méhen kívül is életképes” - magyarázta a Planned Parenthoodtól Becca Lee.