Megvan, mikor és hol találkozik Trump Kim Dzsongunnal

2018.05.10. 16:59 Módosítva: 2018.05.10. 17:00

Donald Trump amerikai elnök a Twitterére írta ki, hogy június 12-én, Szingapúrban találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel. Hivatalban lévő amerikai elnök először ül majd le Észak-Korea aktuális vezetőjével.

A történelmi találkozó idejét és helyét hetekig találgatták. Az már korábban kiszivárgott, hogy az amerikai diplomaták Szingapúrt preferálták, de Trump a két Korea között folytatott találkozó helyszínét, a demilitarizált zónát (DMZ) is felvetette. Azonban már szerda este jelezte, hogy nem a DMZ lett a végleges helyszín.

Trump hozzátette, mindketten azon lesznek, hogy a találkozó különleges esemény legyen a világbéke megteremtéséhez.

Az év elején elkezdődött enyhülés jegyében a két Korea április végén a demilitarizált övezetben tartotta meg a harmadik Korea-közi csúcstalálkozót, aminek keretében Kim Dzsongun a demarkációs vonalat átlépve déli területen tárgyalt Mun Dzsein dél-koreai elnökkel. A kiadott közös nyilatkozat alapján az atomfegyvermentes félsziget a céljuk, és 65 év után hivatalosan is békeszerződéssel zárnák le az 1953-ban csak fegyverszünettel véget ért koreai háborút.

Ez a találkozó önmagában történelmi volt, de sok szempontból egyben az amerikai-észak-koreai-csúcs előkészítésének volt tekinthető.