Friderika
13 °C
29 °C

Nem kapott angol állampolgárságot Ipswich egykori polgármestere

2018.05.23. 20:43 Módosítva: 2018-05-24 05:52:57
Inga Lockington
Inga Lockington
Fotó: ipswich.gov.uk

Inga Lockington 1979-ben, majdnem 40 éve költözött Dániából az Egyesült Királyságba, és még egy 150 ezer fős város polgármestere is volt, mégis elutasította az angol belügyminisztérium az állampolgársági kérelmét - számolt be a Guardian.

Lockington a liberális demokrata párt tanácsosa volt 19 évig, és 2007-ben volt Ipswich polgármestere. 1979-ben azért jött Angliába, hogy feleségül menjen párjához, Timhez. 

A nő az brexitről szóló népszavazás után döntött úgy, hogy angol állampolgárságért folyamodik, ráadásul közben Dániában is bevezették a kettős állampolgárságot, azaz nem vesztette volna el a dán állampolgárságát, ha megkapja az angolt.

A hölgy 1282 fontot (467 ezer forint) költött eddig a jelentkezésének elkészítésére, majd azt a választ kapta a hatóságtól, hogy "nem lehet teljesíteni" az állampolgárságát. Azt írták az indoklásban, hogy azért nem kapta meg a papírt, mert nincs állandó tartózkodási engedélye, pedig ez 2016 novembere óta kötelező feltétel. A nő azt állítja, neki sosem mondták, hogy ez feltétel, és nagyon haragszik a hatóságokra, hogy nem keresték meg az elutasítás előtt, hogy szerezze be ezt az okmányt. 

Mikor meglátta a levelet, Lockington egyből sokkot kapott, újra el kellett olvasnia, hogy fel tudja fogni, ami benne állt. "Visszautasítottnak és nagyon dühösnek éreztem magam, a férjem pedig szinte tombolt" - mondta. "Úgy tűnik, a minisztérium próbál mindenkit visszautasítani, akit csak lehet, pedig valószínűleg a legtöbb embernek jó oka van, hogy állampolgárságát kérje, de mégis rosszat feltételeznek rólunk. Theresa May nagyon ellenséges légkört teremtett" - szomorkodott Inga. 

Azóta pedig úgy próbálja feldolgozni, ami vele történt, hogy az angol bevándorlási rendszer összeomlásáról tart beszédeket.