Évtizedes tragédiák árnyékában dönt Írország életről és halálról

A várandós D. kisasszony éppen a 17. születésnapján kapta a borzalmas hírt a nőgyógyásznál: a magzata egy ritka rendellenességben, anenkefáliában szenved.

Írországban járunk, 2007 májusában. A magzat rendellenessége halálos, az így születő gyermek legfeljebb pár órát élhet. Az amúgy abortuszellenes D. kisasszony szerette volna megszakítani a terhességét, de a katolikus ország szigorú törvényei ezt nem engedik. Még ilyen extrém esetekben sem.

D. kisasszony története bizarr fordulatokkal jutott el a tragikus végkifejletig, miközben az ír abortuszszabályozás egyik szimbóluma lett. A jogilag az ír állam gyámsága alatt élő fiatalkorú nőnek az állam meg akarta tiltani, hogy külföldre – Angliába – menjen abortuszra, még az útlevélügyi hatóságot is utasította, hogy ne adjon ki útlevelet neki. A nő barátja azonban perelt, mondván, mindenkinek joga van elhagyni az országot. A bíróság egyetértett ezzel, de szigorúan csak ezzel az állítással. Az abortuszhoz való jog nem volt a per témája. A nő végül nem terhességmegszakítást csináltatott Angliában, hanem gyógyszeresen kényszerített magzatelhajtást, vajúdással, szüléssel. A gyermek rendes temetést kapott.

Ma már egyébként lehet tudni, ki ő. Amy Dunne, kozmetikus, egy 10 éves gyerek anyja.

A nyolcadik módosítás és az X-ügy

A terhességmegszakítás alapjában véve egy olyan hitbéli kérdés, amelyben nincs abszolút igazság, az egyik fél szerint védeni kell az életet a méhen belül is, a másik fél szerint az anyának joga van dönteni a testéről, és a fogantatástól egy bizonyos ideig a magzat még az anya testének része.

Írország jogrendszere kőkeményen az első állítás mellett teszi le a garast, összefüggésben az egyház álláspontjával. Az ország katolikus, az Egyesült Királyságtól való elszakadás után az 1937-es, katolikus szemléletű alkotmánya – a válást pl. 1995-ig tiltotta – ki is mondta, hogy ez az egyház speciális helyzetű, az erkölcstelen életűnek bélyegzett nők közül két évszázadon át ezrek kötöttek ki a Magdolna-mosodákban. 

Az abortusz náluk mindig tilos volt, tekintet nélkül az emberi-orvosi tragédiákra, például az erőszakban, vérfertőzésben fogant terhességre is. A tilalmat az ír szavazók 1983-ban az alkotmányba is beemelték (53 százalékos részvétel mellett 66-34 százalékos szavazati arányban). Ez lett a nyolcadik módosítás, az alaptörvény azóta kimondja, hogy a meg nem született magzatnak is ugyanannyi joga van az élethez, mint egy várandós nőnek. Terhességet megszakítani így csak akkor lehet, ha az anya élete komoly veszélyben van.

Az egyik leghíresebb is az abortusz miatti külföldre utazásról szólt, de még 15 évvel azelőtt. 1992-ben az „X-esetként" ismert ügy főszereplője egy 14 éves lány, X volt. Megerőszakolták, és teherbe esett, ami miatt öngyilkosságot fontolgatott, és Angliába akart utazni abortuszra. Az ügyészség emiatt vádat emelt ellene, de a bíróság a lánynak adott igazat, mondván, az öngyilkos hajlam miatt veszélyben van az élete a terhesség miatt. X végül elvetélt, az ügy pedig annyira felkorbácsolta a kedélyeket, hogy akkor, 1992-ben népszavazást tartottak az abortuszszigorról, és enyhítettek.

Három kérdésben dönthettek az írek. 

1. Kimondja-e az alkotmány, hogy az anya öngyilkos hajlama nem adhat okot az abortuszra? 65 százalékot kapott a nem.
2. Kivegyék-e a tiltás alól a külföldre utazást? 62 százalék voksolt igennel.
3. Kivegyék-e a tiltás alól a külföldi abortuszlehetőségről való informálódást és információterjesztést? 59 százalék az igenek aránya.

1992-től ezáltal legálissá vált az addig is létező gyakorlat, miszerint a nők ezrével utaznak Angliába és Walesbe terhességmegszakításra. Évente 3-6 ezren, 1992 óta mindmáig körülbelül 170 ezren döntöttek így. Emellett pedig a becslések szerint elfogy még évi 1500 abortusztabletta is – természetesen illegálisan, a használóik 14 év börtönt kockáztatnak.

2002-ben újra népszavaztak a kérdésben. Az akkori politikai vezetés több dologban szigorítani akart, a sikertelen 1992-es próbálkozás után megint ki akarták mondatni, hogy az öngyilkos hajlam ne legyen indok a legális abortuszra. Az egyház visszafogottan nyilatkozva ugyan, de egyetértett a referendummal, amely végül

százalékos arányban 50,4-49,6-ra bukott el.

Savita és Grace – a pró és a kontra

Az indiai származású Savita Halappanavarnak eszébe sem jutott az abortusz 2012-ben, ellenkezőleg: a fogorvosnő örült, amikor kiderült, hogy várandós. De 17 hetesen görcsei lettek, a magzatvize elfolyt. Kizárt volt, hogy a magzat túléli, de amíg a méhen belül dobogott a szíve, addig nem volt mit tenni, a jog nem adott lehetőséget lépni. Savita hiába kapott antibiotikumokat a fertőzésveszélyre, nem tudta elkerülni, állapota romlani kezdett. Megszülte a halott magzatot, majd nem sokkal később szeptikus sokkot kapott, és meghalt. 

Az abortuszvita az eset miatt újból fellángolt, beindultak az enyhítést akarók. 2013-ban az ír parlament ezért részletesen meghatározta a protokollt és döntési mechanizmust arról, mi számít a nő életének veszélyeztetésének, és mi a teendő, ha felmerül az abortusz kérdése. 

Abortusz szempontjából mellékszál, de az ország hangulatát mutatja, hogy 2015-ben az írek a melegházasságot is megszavazták egy referendumon. Igaz, minden elemző hozzáteszi, hogy a terhességmegszakítás kérdésében sokkal megosztottabb az ország, mint melegjogokat illetően.

Aztán a 2016-os választásokon már a pártok nagy része az abortuszenyhítés mellett kampányolt, Simon Harris  új egészségügyi miniszter is a nyolcadik módosítás visszavonása mellett nyilatkozott. Abban az évben a kormány egy legfelsőbb bírósági bíró vezetésével létrehozta a Polgárok Gyűlését (Citizens' Assembly), hogy gondoljon át egy csomó fontos kérdést, köztük a klímaváltozást, népességöregedést, és persze az abortuszt is. A gyűlés népszavazást javasolt, a parlament el is kezdett dolgozni a témán, a dolog pedig mostanra jutott el odáig, hogy 

Az alkotmány megváltoztatása persze nem jelentene korlátlan engedélyezést, erről lásd jobboldali keretes írásunkat. Az elmúlt időszakban, a szavazás közeledtével olyannyira felpörgött a kampány, hogy a Facebook le is tiltotta a külföldről vásárolt posztokat a témában. Írországban pedig sorra jöttek a 20-40 ezres felvonulások a két, egymással szemben álló féltől, például „Menet a döntésért", illetve „Felvonulás az életért" címekkel.

Felvonulás az életért, hiszen bár a tragédiák az enyhítéspártiak kezébe adott muníciót, ott van a másik oldal is, amikor épp a szigornak köszönhetők az emberi életek. Sinead McBreen három és fél éves lánya, Grace, Down-szindrómás. Édesanyja világéletében „pro-choice", azaz a nők önrendelkezési joga mellett kiálló, abortuszpárti volt, de a saját ügye megváltoztatta a gondolkodását. A magzatáról először azt mondták az orvosok, nem fogja megérni a születést, mert két súlyos rendellenessége volt, és mellette downos is volt. Angliai terhességmegszakítást javasoltak. McBreen azonban gondolkodott, a szigorú szabályozás miatt úgyis volt rá ideje, majd úgy döntött, ad egy esélyt a gyermeknek.

A gyermek megszületett, a Down-szindróma nyilván megmaradt, de a másik két, halálosnak gondolt elváltozásról kiderült, hogy félrediagnosztizálták. „A nyolcadik módosítás az ok, hogy a lányom itt van mellettem” – nyilatkozta McBreen, aki azóta részt vett élete első abortuszellenes felvonulásán is, lánya pedig poszterlány lett a mostani kampányban a tiltást szorgalmazó oldalon. McBreen azt mondja, aggódik, hogy egy enyhítés mit hozna az olyan magzatoknak, mint az ő gyermeke.

Persze a kibékíthetetlen ellentéteket mutatja, hogy ebből is vita lett: míg a tiltáspártiak arra hivatkoznak, hogy másutt a Down-szindrómával diagnosztizált magzatok 90 százalékát abortálják, azaz a szigor életet ad, addig a másik oldal szerint a downosok szerepeltetése a vitában érzéketlenség, ráadásul hazug, mert a tervezett enyhítés sem venné bele az abortusz speciális orvosi-egészségügyi indokai közé a Down-szindrómát.

Az évek óta tartó kampányban egyébként volt egy másik nagy pálfordulás is, mégpedig az ír miniszterelnöké, csak nála épp a másik irányba.

Leo Varadkar Írország nyíltan meleg, bevándorló hátterű, fiatal, ugyanakkor konzervatív miniszterelnöke (írül: Taoiseach). Egy éve lépett hatalomba, itt írtunk róla portrét, amiből kiviláglik, teljes félreértés azt hinni, a kormányfő melegsége, migráns háttere azt jelenti, hogy Írország hirtelen liberális lett, mint ahogy Varadkar sem az.

De hivatalba lépése után bejelentette, hogy meg akarja siettetni a készülő referendumot, majd idén januárban elmondta: régen tilalompárti volt, de a 2014 és 16 közötti egészségügyi minisztersége idején két ügy meggyőzte őt arról, hogy a teljes tiltás nem jó irány.

Az egyik egy olyan eset volt, amikor 2015-ben egy agyhalott nőt életben tartottak csak azért, hogy a magzata is életben maradjon úgy, hogy a túlélésre neki sem volt esélye. A másik egy menekült nő esete, akit anyaországában erőszakoltak meg, majd már Írországban derült ki, hogy várandós lett az erőszakból. Ekkor Angliába szökött át abortuszra, de ott elfogták illegális határátlépésért. „Ezekben az esetekben az érintetteknek, hozzátartozóknak és az orvosoknak kellett volna dönteni. Ehelyett a bíróság döntött a nyolcadik módosítás alapján” – mondta a kormányfő, akinek a mérések szerint 85 százalékos esélye van, hogy az ő álláspontja győz a népszavazáson.

Varadkar úgy fogalmazott, az élettapasztalat az embernek megmutatja, hogy 

a dolgok nem mindig olyan feketék és fehérek, mint ahogy azt a húszas éveidben hiszed.

A pénteki referendumnak akármi is lesz az eredménye, a kormányfő azt ígéri, tiszteletben tartja, és nem veszi elő újra az ügyet. De az is biztos, hogy az eredménytől függetlenül sem a téma, sem a megosztottság nem fog eltűnni az ír közéletből. Mint ahogy maga a terhességmegszakítás sem, a napi átlagosan tíz „abortuszturistával” és közel ehhez mérhető illegális abortusztabletta-használattal.

(A cikk elkészítésében nagy segítség volt a BBC-nek ez az írása.)