Meghívást kapott Moszkvába Kim Dzsongun
Előzetes bejelentés nélkül fogadta Kim Dzsongun az Észak-Koreában tárgyaló orosz külügyminisztert. Szergej Lavrov azután találkozott a zárt kommunista rezsim első emberével, hogy előtte az észak-koreai külügyminiszterrel tárgyalt.
Felgyorsultak az események Észak-Korea körül, miután a jelek szerint mégsem esik kútba Donald Trump és Kim Dzsongun június 12-re, Szingapúrba tervezett történelmi találkozója.
Moszkva is aktivizálta magát, Lavrov után az orosz felsőház elnöke, Valentyina Matvejenko utazik Észak-Koreába, utána pedig Kim Dzsongun mehet Moszkvába – derült ki a Ria Novosztyi tudósításából.
A meghívást Lavrov jelentette be, igaz, időpontja ennek egyelőre nem ismert.
Néhány napja úgy tűnt, mégsem lesz semmi Trump és Kim Dzsongun találkozójából, miután az amerikai elnök szerint Phenjan mégsem tesz eleget a vizit érdekében. Úgy vélte, hogy az észak-koreai vezető a lehetséges találkozó híre után olyan megnyilvánulásokat tett, amit ő nagyon dühösnek és ellenségesnek érzett, ezért úgy látta, továbbá nincs értelme a várva-várt találkozónak. Igaz, a találkozó lehetőségét ezután sem zárta ki.
Szerdán már Mike Pompeo amerikai külügyminiszter – akinek volt már alkalma találkozni Kim Dzsongunnal – fogadta az észak-koreai vezető jobbkezének tartott Kim Joncsolt.
A Phenjanban tárgyaló Lavrov bejelentette: támogatja az Észak-Koreával kötendő megállapodásokat, és azokat – amennyiben a nemzetközi közösséget érintő kérdésről van szó – az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként is támogatja, feltéve, hogy minden érintett fél érdekét szolgálja.