Floridában egy évig háttérellenőrzés nélkül adták a fegyverviselési engedélyeket
Egy, a napokban nyilvánosságra került dokumentum szerint Floridában egy évig nem végezték el a szükséges háttérvizsgálatokat a fegyvertartási engedélyekre vonatkozó kérelmeknél, így olyanok is fegyverhez juthattak az amerikai államban, akik normális esetben nem lettek volna rá jogosultak – írja a Gizmodo.
Mint kiderült, 2016 februárja és 2017 márciusa között egyáltalán nem használták a kérelmeknél az FBI adatbázisát, mellyel egyszerűen ellenőrizhető, hogy az engedélyért folyamodó illetőnek a többi államban sincs priusza. Ennél is nevetségesebb azonban az ok, amiért nem használták, a jelek szerint ugyanis mindössze ketten fértek hozzá a rendszerhez, de egyáltalán nem értettek hozzá, egyikük pedig
konkrétan elfelejtette a felhasználónevét, amit 40 napig nem is jelentett.
Utána is csak egy publikusan elérhető e-mail címre írt az üggyel kapcsolatban ahelyett, hogy közvetlenül kért volna segítséget valakitől, aztán hiába írták meg neki a valódi felhasználónevét, továbbra is azt mondta, hogy nem tud belépni. Ekkor aztán megírták neki, hogy tudnak rajta segíteni, de csak telefonon, a nő azonban nem vette fel a telefonját, a továbbiakban pedig nem is keresett senkit a problémával, ami amúgy továbbra is fennállt.
Tavaly márciusban aztán valakinek gyanús lett, hogy több mint egy éve egyetlen kérelmet sem utasítottak el az FBI-tól, így végül megoldódott a probléma, de menet közben majdnem 270 ezer ember kapott fegyverviselési engedélyt, ebből pedig 365 esetben kellett is volna alkalmazni a háttérellenőrzést. Ezeket az ügyeket egyesével átvizsgálták, végül 291 embertől vonták vissza az engedélyt.