Ittasan okozta11 ember halálát az orosz hajóskapitány
Tizenegy ember meghalt, amikor összeütközött két hajó Oroszországban, írja MTI. A katamarán sétahajó és az uszály Volgográdnál, a Volgán ütköztek össze.
A katamarán felborult a baleset miatt, később pedig megállapították, hogy a tizenkét férőhelyes hajón tizenhatan utaztak, ráadásul nem volt személyszállítási engedélye, se mentőmellények a fedélzeten. A balesetben életét vesztő kapitány a vizsgálatok szerint ittas volt.
A katamaránt a tulajdonosa vezette, aki korábban Volgográd megye egyik kerületi vezetője volt. Egy helyi portál úgy tudja, hogy a közlekedési rendészet egyik őrnagyának születésnapját ünnepelték a hajón. Életét vesztette a 43 éves ünnepelt, felesége és 17 éves lányuk is. Az áldozatok között további házaspárok vannak és a katamarán tulajdonosának egy rokona is.
A sétahajó öt kimentett utasa közül hármat lehűlés miatt, illetve zúzódásokkal kórházba kellett szállítani. Az áldozatok - hét nő és négy férfi - valamennyien orosz állampolgárok voltak.
Az áldozatok a hajó belsejében haltak meg, mivel az ütközés után nem tudtak kiszabadulni a kajütből.
A holttestek felkutatásában mintegy 1400-an vesznek részt, köztük a vízi rendőrség egységei és búvárok is. A két jármű helyi idő szerint este 10 órakor, a parttól 250 méternyire ütközött egymásnak. A baleset ügyében eljárás indult a vízi közlekedés szabályainak megsértése címén.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.