Erős földrengés rázta meg Oszakát

2018-06-18T050701Z 153003145 RC19A4118D10 RTRMADP 3 JAPAN-QUAKE
2018.06.18. 06:02 Módosítva: 2018.06.18. 08:37

Erős, 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Oszakát és Japán nyugati felének más városait hétfőn reggel, három ember életét vesztette, és több mint kétszázan megsérültek, írja az MTI.

A reggel 7 óra 58 perckor bekövetkezett rengés epicentrumát Oszaka északi részén mérték, fészke 13 kilométeres mélységben volt - jelentette a japán meteorológiai intézet.

A földmozgás több helyütt fennakadásokat okozott a reggeli csúcsforgalmi órákban, leállt miatta a nagy sebességű Sinkanzen vasút és más vasútvonalak forgalma, nyomában kiterjedt áramkimaradások keletkeztek, és az oszakai gázszolgáltató cég elővigyázatosságból megszakította több mint százezer háztartás ellátását.

A szigetország középső részén és a Fukui prefektúrában lévő Takahama, Mihama és Oi atomerőmű 15 reaktorának mindegyike zökkenőmentesen működött - közölte az őket működtető vállalat, a KEPCO.

A halálos áldozatok közül egy 9 kilenc éves kislányra egy uszoda fala omlott rá a 350 ezer lakosú Takacuki városában, míg egy 80 éves férfire egy fal omlott Oszakában, egy másik, ugyancsak nyolcvanas éveiben járó férfire egy könyvespolc esett rá, és mire megtalálták, meghalt. A hatóságok közlése szerint a sérültek többsége Oszakában fordult orvosi segítségért, ahol több tűzesetet is okozott a természeti csapás.

Abe Sindzó japán miniszterelnök összehívta a kormány rendkívüli rendkívüli ülését, hogy megvitassák a földrengés utáni helyzetet.

Guatemalában is

Oszakában ez volt a legintenzívebb szeizmikus hatás azóta, hogy 1923-ben elkezdtek átfogó méréseket végezni. A japán meteorológiai szolgálat arra figyelmeztet, hogy egy héten belül még egy hasonló erejű földrengés rázhatja meg Oszaka térségét, de eloszlatta azokat a félelmeket, hogy hatalmas földmozgást várható a térségben.

Közben a Csendes-óceán másik oldalán, Guatemalában is földrengés történt, ott 5,6 erősségű, és személyi sérülés nem történt, írja a CNN.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport