Lövöldözés Malmöben: három súlyos sérült
Egyelőre nem sokat tudni a malmöi lövöldözésről. Svédország dél-nyugati nagyvárosa a 300 ezres Malmö alapvetően rendkívül nyugodt város, de az elmúlt időszakban sajnos nem ez az első fegyveres összetűzés.
Az Aftonbladet svéd hírportál szerint egy internet-kávézó mellett történt az eset, egyes szemtanúk szerint amikor a kávézóból több ember kilépett, tűzet nyitottak egy sötét autóból, amelyik aztán azonnal elhajtott. A Svenska Dagbladet svéd portál szerint a rendőrség este 8 után kapott riasztást, az eset a Malmö központjának közelében lévő Drottninggatan utca szomszédságában történt, ahol kórház és rendőrőrs is működik.
Éppen ezért Stephan Soderholm rendőrségi szóvivő szerint a rendőrség munkatársai szinte azonnal a helyszínre érkeztek. A Guardian brit lap úgy tudja, hogy 15-20 lövés dördült, és állítólag nem terrorista cselekményről van szó.
Az MTI és külföldi hírügynökségek jelentéseiből azt tudni, hogy több mentőautó is a helyszínre érkezett Svédországi harmadik legnagyobb városában, a fegyveres viszont elmenekült. Az első közlések szerint négyen sérültek meg, hárman súlyosan, egy áldozat könnyebben, azóta a rendőrség frissítette az információt és immár öt sérültről tud, de a súlyos sérültek száma három maradt. A legfrissebb beszámolók szerint már legalább tíz rendőrautó van a helyszínen, a levegőben pedig egy helikopter köröz.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.