Macedóniának új neve lett, az hogy
A volt jugoszláv tagköztársaságot ezentúl a hazai és a nemzetközi dokumentumokban is Észak-Macedóniának hívják majd, az ország hivatalos nyelve a macedón, az ott élők nemzetisége macedón, állampolgársága pedig macedón/Észak-Macedónia állampolgára lesz.
A macedón parlament szerdai ülésén ratifikálta az ország nevének megváltoztatásáról szóló, Görögországgal kötött egyezményt. Az MTI szerint a múlt vasárnap létrejött megállapodás becikkelyezésére a 120 tagú törvényhozás 69 képviselője szavazott igennel, nem volt sem tartózkodás, sem ellenszavazat.
A legnagyobb ellenzéki pártnak, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) a tagjai kivonultak az ülésről, nem vettek részt a voksoláson.
Zoran Zaev miniszterelnök szerdai felszólalásában azt mondta, a névváltoztatás szolgálja Szkopje céljait, hiszen megindulhat az ország európai integrációja, és a NATO is hamarosan felveheti tagjai közé a délszláv államot. A kormányfő szerint Macedónia és Görögország között 27 évig tartó vita után elfogadható és méltóságteljes megállapodás született.
Mint mondta, a két ország olyan megállapodást kötött, amely lezár egy bizonytalanságokkal és traumákkal teli időszakot, mindkét fél méltósággal tekinthet a megszületett egyezményre, amely megvédi a macedónok nemzeti identitását. "Ez olyan történelmi lépés, amellyel Macedónia és annak állampolgárai esélyt kapnak a jövőre" - tette hozzá.
Az ország alkotmányát várhatóan még az idén módosítják.