Putyinnak nagy tervei vannak Dél-Koreával

2018.06.22. 18:55

Moszkva és Szöul álláspontja jelentős mértékben egybeesik számos fontos nemzetközi kérdés megoldásának ügyében, így azokéban is, amelyek az észak-koreai nukleáris programra vonatkoznak, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután Moszkvában fogadta Mun Dzsein dél-koreai elnököt.

A két államfő egyetértett abban, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető szingapúri találkozója hozzájárul a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséhez és Északkelet-Ázsia stabilitásához, valamint abban is, hogy országaik támogatni fogják ezt a folyamatot. A tárgyalásokról kiadott közös közlemény szerint az Észak-Koreával fennálló feszültség csökkenése lehetőséget teremt a gazdasági együttműködésre és az Oroszországot Észak-Koreán át Dél-Koreával összekötő infrastrukturális projektek megvalósítására.

A projektek megvalósítását az Észak-Koreával szemben bevezetett nemzetközi szankciók gátolják. Ezeket mindaddig nem fogják visszavonni, amíg Phenjan jelentős lépéseket nem tesz nukleáris és rakétaprogramja felszámolására. Putyin és Mun mindenesetre megállapodott abban, hogy a két ország addig is közös kutatásokat végez majd a villany- és gázenergia, valamint a vasúti szállítás, egyebek között a transzszibériai és transzkoreai vasút összekapcsolásának terén, írja az MTI.

11 más együttműködési dokumentum aláírása mellett megállapodtak abban, hogy a két ország tárgyalásokat kezd egy szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséről. A tervek között szerepel, hogy az Oroszország és a Dél-Korea közötti kereskedelmi forgalom értéke – a mostani csaknem 20 milliárd dollárt túlszárnyalva – elérje a 30 milliárd dollárt, a személyforgalom pedig az egymillió főt.

A két fél az aláírt megállapodások értelmében kiterjeszti informatikai és kommunikációtechnikai együttműködését, Szöul pedig hozzájárul Oroszország szociális és egészségügyi ellátásához a Moszkvához közeli Szkolkovóban tervezett dél-koreai általános gyógyellátási kórházzal.

A dél-koreai elnök szöuli látogatásra hívta meg Putyint. 1999 óta dél-koreai elnök most tett először hivatalos állami látogatást Oroszországban, igaz, Mun tavaly szeptemberben jelen volt a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon, ahová Putyin az idén is meghívta őt. Korábban felmerült, hogy az Oroszországba érvényes meghívással rendelkező Kim Dzsonun észak-koreai vezető is részt vesz majd a vlagyivosztoki fórumon.

Mun, aki csütörtökön Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökkel tárgyalt, szombaton Rosztov-na-Donuban megtekinti majd Dél-Korea és Mexikó válogatottjának mérkőzését a labdarúgó világbajnokságon.