Svédország erősít a határellenőrzésen
Svédország kiterjeszti a határellenőrzéseket, s ennek keretében a jövőben a repülőtereken és az eddiginél több kikötőben fogják vizsgálni az utasok útleveleit a megváltozott kockázati tényezőkre tekintettel - jelentette be a skandináv ország határrendőrsége, amiről az MTI adott hírt.
A szigorúbb intézkedések keretében július 2-tól november 11-ig a stockholmi, malmöi és göteborgi repülőtereken, valamint a nagyobb kikötőkben, így a fővárosban és Ystadban legalábbis "szúrópróbaszerű" ellenőrzésekre lehet számítani.
A migrációs nyomásra tekintettel Svédország 2015 őszétől ellenőrzi az országba komphajókon és az Öresund hídon érkezőket.
Időközben azonban menedékkérők már alig érkeznek Svédországba. A stockholmi kormány ugyanakkora közrend és a belbiztonság veszélyeztetettségéről beszél.
A Sydsvenskan című malmői lap szerint a határrendőrség egyedül Svédország legdélebbi megyéjében, Skanéban szinte hetente tartóztat fel olyan embereket, akik a polgárháborús Szíriából vagy Irakból tértek vissza.