Olivér
4 °C
8 °C

Sztrájkoló tanárok, börtönben a helyetek

2018.07.07. 07:04

Ismét őrizetbe vették pénteken Nuriye Gülment A volt egyetemi oktató csaknem egy évig éhségsztrájkolt a két évvel ezelőtti puccskísérlet nyomán a közszférában folytatott tisztogatások ellen tiltakozva. A nőt tavaly májusban vették először őrizetbe, és hét hónap múlva, decemberben helyezték szabadlábra.

A Cumhuriyet török kormánykritikus napilap online kiadása alapján az MTI azt írja: Gülmen pénteken közölte a Twitteren: „éppen a rendőrőrsre visznek”.

A volt egyetemi tanárt tavaly márciusban bocsájtották el állásából, ami után éhségsztrájkba kezdett. Terrorcsoporthoz tartozás gyanújával két hónappal később őrizetbe vették, és hét hónapig tartották fogva. A tanárnő idén januárban hagyott fel tiltakozásával, 324 napig éhségsztrájkolt.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi kísérletért, szervezetét terrorcsoportként tartják számon. A puccskísérlet után a török hatalom tisztogatásba kezdett az ország fegyveres erőinél, a közszférában és a médiában, és két évvel a történtek után még mindig vadásznak a feltételezett „gülenistákra”.

Pénteken újabb 346 jelenlegi vagy volt katona, köztük egy nyugállományú dandártábornok és 120 volt kadét ellen adtak ki elfogatóparancsot a török hatóságok. Ugyancsak pénteken egy bíróság több újságírót hosszú börtönbüntetésre ítélt.

Törökországban az elmúlt lassan két év alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, további 38 ezret pedig felfüggesztettek munkaköréből, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a hatalomátvételi kísérlethez. A leszámolás során mintegy 130 sajtóterméket számoltak fel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?