Orosz diplomatákat utasít ki Görögország
Kiutasított Görögország két orosz diplomatát, két másiknak pedig már a beutazását sem engedélyezte – írta az angol nyelvű Ekatimerini.com. Az egyik diplomatát név szerint is említik, bár azt nem részletezi a hír, hogy Viktor Jakovlev milyen pozíciót töltött be a athéni orosz nagykövetségen.
A görög kormány szerint Moszkva az ország belügyeibe próbált beavatkozni diplomatáin keresztül, akik több görög hivatalnokot próbáltak lefizetni.
![Vlagyimir Putyin és Alekszisz Ciprasz](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2051/20513/205137/20513777_526396a8a2f777dc5a06df8721b691c4_wm.jpg)
Görögország a 2015-ben az államcsőd közelében közeledett Oroszországhoz, Alekszisz Ciprasz kormányfő Vlagyimir Putyinnal találkozva felvetette a hitelfelvétel lehetőségét is Oroszországtól. Sokkal szorosabb együttműködés nem lett, de beszédes volt, hogy a Szkripal-ügy után – Angliában szovjet fejlesztésű ideggázzal támadtak meg ismeretlenek egy volt orosz katonai elhárítót és lányát, akik túlélték, de egy halálos áldozata mégis lehet a méregnek, amelyet London szerint az orosz titkosszolgálatok vetettek be –, Görögország azon kevés országok egyike volt, amely ezután tiltakozásul nem utasított ki orosz diplomatát. (Magyarország ezt egy orosz diplomatával megtette.)
A görög kormány hangsúlyozza, továbbra is törekszik a jó viszonyra Oroszországgal, de ez csak a két ország függetlenségének kölcsönös tiszteletben tartása mellett lehetséges.